Fotó: Kovács Péter/DLA
U19
Közel állt a bravúrhoz előző héten Szalánczi Tamás együttese, mely gárda egyenlő partnere volt a bajnoki címre törő Honvédnak, sőt időnként jobban is játszott, mint ellenfele. A mérkőzés zömében fölényben volt a piros-fehér gárda, de két védelmi megingást kihasznált a Kispest és otthon tartotta a pontokat. A második kör 9. fordulójában hazai környezetben lép pályára a debreceni alakulat, szombaton a 4. helyen álló Győrt fogadják. A zöld-fehérek a Ferencváros elleni győzelemmel hangolódtak a hétvégi párharcra, mely sikert Pallagon szeretnék megismételni. A bajnoki nyitányon szoros mérkőzésen, egy góllal jobbnak bizonyult az ETO, van tehát miért visszavágni. Ha a Honvéd elleni jó játékot meg tudja ismételni a csapat, a helyzetekkel jobban sáfárkodnak, itthon tarthatják a pontokat.
DVSC-DLA – ETO FC Győr
04.24. 10:00 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont
U17
Nem kis bravúrt hajtott végre hét közben Szűcs János csapata, mely alakulat szervezett, fegyelmezett és jó játékkal győzte le a bajnokaspiráns Honvédot. Három nap elteltével újra találkoznak a kispestiekkel, ugyanis szombaton ismét összemérik erejüket a csapatok. Vélhetően, a fővárosiak szeretnék kiköszörülni a csorbát, vissza akarnak vágni a szerdai vereségért, így nem vár könnyű 90 perc a piros-fehérekre. Azzal a szervezett csapatjátékkal, melyet hét közben mutattak, akadémistáink megnehezíthetik a Honvéd dolgát, az sincs kizárva, ismét meglepik a Honvédot és ponttal, pontokkal térnek haza.
Honvéd MFA – DVSC-DLA
04.24. 12:00 Honvéd MFA Utánpótlás Központ
U16
Bücs Zsolt tanítványai parádés 50 percet produkáltak szerdán a Vasas elleni meccsen, két góllal is vezettek, de az angyalföldi szépítést követően zavar keletkezett a gépezetben, így meg kellett elégedniük a döntetlennel. Látva az piros-kékek idei szereplését, értékes egy pontot szereztek a fiúk. Hétvégén ismét összecsapnak a felek, ezúttal a fővárosban kerül sor a találkozóra. Abban az esetben, ha a hét közi 50 percet meg tudják ismételni akadémistáink, esetleg ki tudják tolni a mérkőzés végéig, jó eredményt érhetnek el, a győzelem sem kizárt.
Vasas KA – DVSC-DLA
04.24. 15:30 Vasas Sporttelep
U15
Szorgalmasan gyűjtögetik a pontokat Joó Zsolt fiai, 23 mérkőzésen 50 egységet zsebeltek be, mellyel a 3. helyen állnak a táblázaton. Bár előző héten döntetlenre végeztek a Vasassal, jó úton járnak, hogy dobogón zárják az idei sorozatot. Ettől már csak hét meccs választja el a hajdúsági fiatalokat, melyek közül az elsőre szombaton kerül sor. A piros-fehérek az 5. helyen álló, szintén dobogós álmokat szövögető MTK otthonába látogatnak a 25. fordulóban. Ősszel egy góllal nyertek Pallagon a kék-fehérek, megszakítva ezzel akadémistáink, kilenc meccses veretlen sorozatát. Most egy újabb ötös szériát produkálnak a srácaink, remélhetőleg szombaton ez a szám emelkedni fog.
MTK – DVSC-DLA
04.24. 14:00 Lantos Mihály Sportközpont
U14
Az előző fordulóban újabb lépést tettek a bajnoki címig vezető úton Kolozsi Gergő tanítványai, akik magabiztos játékkal, 5:0-ra győzték le a Vasas gárdáját. A trófea elhódításáig viszont még vár hét erőpróba akadémistáinkra, melyek közül az elsőre hétvégén kerül sor. Szombaton ahhoz az MTK-hoz látogatnak, mely alakulatot ősszel négy góllal múltak felül, remélhetőleg most sem okoz gondot a 9. helyen álló kék-fehérek legyőzése. Kellenek is a pontok, a Ferencváros még beérheti csapatunkat, csak öt egységnyire vannak lemaradva, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszottak. A cél tehát nem lehet más, mint a győzelem.
MTK – DVSC-DLA
04.24. 14:00 Lantos Mihály Sportközpont
U13
Finisébe érkezett a bajnoki sorozat, már csak két forduló van hátra az idei versenykiírásból, bár csapatunkra még három mérkőzés vár. Nagy a versenyfutás a bajnoki trófeáért, melyet a debrecenieken kívül a Várda és a DVTK hódíthat el. Kicsik a különbségek, mely még szorosabbá válhat, ugyanis a borsodiak egy meccsel többet játszottak, mint a másik két alakulat. Éppen ezért fontos, hogy Madar Csaba együttese hozza a kötelezőt és begyűjtse a pontokat a sereghajtó Sajóvölgye ellen.
DVSC-DLA – Sajóvölgye
04.24. 11:00 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont
U12
A legfiatalabb korosztályban már eldőlt a bajnoki cím sorsa, melyet a DVTK hódított el, de az ezüstéremért még folyik a küzdelem akadémistáink, a Nyíregyháza és a Várda között. Amely gárda botlik, nem csak a 2. helyről csúszhat le, hanem a dobogóról is, éppen ezért bír nagy jelentőséggel az ötödik pozícióban lévő, Sajóvölgye elleni találkozó. Be kell gyűjteni a pontokat, mert a riválisok a táblázat alsó régiójában tanyázó Mezőköved és Balmazújváros ellen szinte biztos, hogy győztesen hagyják el a pályát.
DVSC-DLA – Sajóvölgye
04.24. 12:30 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont
A járvány bármikor felülírhatja a bajnoki menetrendet, de jelen állás szerint, eredeti időpontban megrendezik a mérkőzéseket.
KZT




