Fotó: DVSC Kézilabda
Valódi erőfelmérővel zárul a szezon női kézilabdázóink számára, a debreceni hölgyek ugyanis az NB I ezüstérmesét, valamint a Bajnokok Ligája bronzérmesét, a Győri Audi ETO KC gárdáját fogadják szerda délután. Kudor Kitti alakulata felemás hetet tudhat maga mögött, hiszen a hétközi mérkőzésen lehengerlő támadójátékkal idegenben múlta felül az MTK Budapestet, majd jött a Vác elleni, hazai rangadó, amelyet meglepetésre a végig vezető piros-kékek nyertek. A negyedik hely ezzel elúszott, az ötödik azonban még meglehet, feltéve, ha a szövetség jogerősen is levon a Siófoktól pontokat bértartozásaiért
Az idényzárón nem mi leszünk az esélyesek, a világ egyik (egészen pontosan a harmadik) legjobb csapata érkezik ugyanis Debrecenbe, a győriek az elmúlt évtizedben mindent megnyertek, amit csak lehetett. A Bajnokok Ligáját idén nem sikerült, a Brest hétméteresekkel győzte le Ambros Martín tanítványait az elődöntőben, ám a bronzérem vigaszt jelentett a csapatnak, s egyben méltó búcsút is a visszavonuló Görbicz Anita számára.
Ilyen előzmények után túlzás lenne azt állítani, hogy friss és kipihent csapatok találkoznak szerdán, mindkét gárda fárasztó szezon végére tehet pontot, s míg a Győr nem engedhet meg magának több botlást, a Debrecen szeretné ezúttal valóban megnehezíteni a dolgát. Az idegenbeli bajnokin csúfos vereséget szenvedtünk, a kupadöntőben már méltó ellenfelek voltunk, ezúttal pedig azon lesznek a lányok, hogy a lehető legtovább pariban legyenek a klasszisok armadáját felvonultató riválissal.
Női kézilabda NB I, a 9. fordulóból elhalasztott mérkőzés
DVSC SCHAEFFLER – Győri Audi ETO KC
Hódos csarnok, 06.02. 17:00
P.G.




