Poczetnyik Dóra: „érettebb játékossá váltam”

Pénteken a DVSC Kézilabda Akadémia ifjúsági csapata is megkezdi szereplését a bajnokságban, a felkészülés hajrájában az együttes irányító-átlövőjével, Poczetnyik Dórával beszélgettünk.

0

poczetnyikdori-300x184 Poczetnyik Dóra: „érettebb játékossá váltam”Fotó: DVSC Kézilabda Akadémia

Két hónapos felkészülést követően pénteken végre tétmérkőzésen lépnek pályára a DVSC ifjúsági leány kézilabdázói, a debreceni fiatalok a Kisvárdával találkoznak a rajton. A gárda egyik legnagyobb tehetségének tartott Poczetnyik Dóra szerint készen állnak az új kihívásokra, az ifjúsági bajnokság mellett a felnőtt NB II-es mérkőzéseket is izgatottan várják.

„A felkészülés hajrájához érve mindenki nagyon motivált, alig várjuk a bajnoki rajtot – mosolygott a kéziakadémia kiválósága. – Mind csapatjátékban, mind egyénileg sokat léptünk előre, és fizikálisan is erősebbé váltunk az alapozás során. Az edzőmérkőzéseken már hellyel-közzel meg tudtuk valósítani, amit edzőnk, Kudor Kitti kért tőlünk, azóta pedig még jobban összeszoktunk, félszavakból értjük egymást. Bízom benne, hogy ez a bajnokikon is érződni fog, szeretnénk az élmezőny stabil tagjává válni, de tisztában vagyunk vele, hogy nagyon erős, jól felkészített csapatok ellen kell majd pályára lépnünk. Az ifjúsági bajnokságot a gyorsabb tempó miatt jobban kedvelem, de az NB II-ben sem lesz könnyű dolgunk, tapasztalt, jó fizikumú játékosok ellen kell helytállnunk. Ami erősségünk lehet, hogy kezdettől fogva rendkívül összetartó közösséget alkotunk, amiben csak tudjuk, segítjük egymást.”

A fiatal kézilabdázó vágya, hogy idővel a felnőttek között is bemutatkozhasson az élvonalban, s úgy érzi, az elmúlt időszakban a játék minden elemében sokat fejlődött.

„Sok munka áll előttem, hogy első osztályú játékos lehessek felnőtt szinten is, de állok elébe – jelentette ki határozottan Poczetnyik Dóra. – Úgy érzem, hogy az elmúlt időszakban egyénileg is sokat fejlődtem, érettebb játékossá váltam. Nagyon sokat jelent, hogy Kudor Kitti személyében egy rendkívül tapasztalt szakember irányítása alatt dolgozhatunk, mindannyian felnézünk rá és igyekszünk megfogadni a tanácsait. A testvérem, Luca már pályára léphetett a felnőtt NB I-ben, így tőle is sokat tudok tanulni, s természetesen roppant büszke vagyok rá. Amikor csak teheti, kint van a mérkőzéseinken, hazafelé pedig elmondja, hogy látta kívülről a játékom, mit kellett volna másként tennem. Egy álmom válna valóra, ha felnőtt szinten is egy csapatban tudnánk játszani, mindketten hosszú távra tervezünk Debrecenben.”

P.G.