Hét koreográfiával vehetnek részt a vb-n a Feeling táncosai

Budaörsön rendezték hétvégén a DanceStar ESDU világbajnoki kvalifikációs versenyt, mely eseményen fantasztikus eredményeket értek el a debreceni táncosok.

0

Nevtelen-300x144 Hét koreográfiával vehetnek részt a vb-n a Feeling táncosai„Higgy magadban! Egyedi vagy és fontos. Van a világban egy olyan hely, amely csak a tiéd, és senki más nem tudja betölteni. Hangzik a debreceni Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület jelmondata.

Kellett is, hogy meglegyen a hit, ugyanis a szezon eddigi legrangosabb és legfontosabb megmérettetésére készültek a cívisvárosi táncosok. A tét hatalmas volt, a jó eredmény poreči világbajnoki indulást érhetett. A cívisvárosi egyesület növendékeinek erős nemzetközi mezőnyben kellett jól teljesítenie, a koreográfiákat pedig nemzetközileg elismert szakmai zsűri pontozta.

Két ligában (A és B) lehetett kijutni a világbajnokságra és örömmel jelenthetjük, három szólista és egy csapat hét koreográfiával kvalifikálta magát az év legrangosabb versenyére. Öt produkció 85 pontnál többet kapott, az A-ligában, kettő 60-nál magasabbat, így a B-ligában indulhat majd.

És hogy kik lehetnek ott a világbajnokságon? az A-ligában Boda Bianka (Me and the devil), Takács Szofi (Kaméleon, Quinn, Not about angel, Icon), A B-ben Bereczki Lea (Avatar) és a Boda Bianka, Boda Boglàrka, Boda Beáta, Galla Regina, Seprenyi Sára összetételű csapat (Last Breath)

A legfényesebben csillogó medálok mellett az Ugray Zsuzsanna-Galla Glória duó ezüst, Bereczki Lea (Avatar) bronzérmet vehetett át, Boda Báta (Múmia) 5., Dobi Aida (Vadász) 7., Boda Boglárka (Homokóra) és Szilágyi Judit (Madness) 9., Galla Regina (Mona Lisa) 12., Seprenyi Sára (Joker) 13., Lukács Kitti (Apáca) a 14. helyen végzett a nagyon erős mezőnyben.

Takács Szofit kétszeresen is jelölték a májusi világbajnokság gálájába, melyen a legjobbak egy fantasztikus este keretein mutathatják be a tudásukat. Még egy válogatón is át kell mennie de bízunk benne, hogy ott lesz majd a színpadon.