Sényőre látogat szerdán a kis Loki

Hétközi fordulót rendeznek a harmadosztályú bajnokságban, szerdán a DVSC második csapata Sényőn lép pályára.

0

DSC_3046-Kozepes-300x168 Sényőre látogat szerdán a kis LokiFotó: dvsc.hu

Hétvégén nem rendeztek fordulót a harmadik vonalban sem, ugyanis a még versenyben lévő csapatok kupakötelezettségüknek tettek eleget, mely sorozatban a kis Loki nem lépett pályára. A 15. helyen álló piros-fehér alakulat legutóbb a Tállyával találkozott, kétszer is vezetett, de csak egy pontot tudott begyűjteni.

Szerdán újabb akadályt kellene legyőznie Szűcs János együttesének, mely játéknapon a 12. helyen álló Sényő otthonába látogatnak. A szabolcsi alakulat szintén döntetlennel zárta az előző fordulót, 2-2-re végezve a Tiszafüreddel. Az eddigi hét játéknapon két győzelmet, két döntetlent és három vereséget könyvelhettek el kék-sárgák, 11 gólt szereztek és 15-öt kaptak.

A debreceniek kerete fiatal, a felnőtt futballal még csak most ismerkedő játékosokra épül, időnként kiegészülve az első csapatból visszajátszókkal. Az ellenfelek viszont rutinos, magasabb osztályt is megjárt labdarúgókkal rendelkeznek, mint ahogy a Sényő is. A kis Loki három döntetlen mellett, eddig csak egy győzelemmel rendelkezik. Háromszor szenvedtek vereséget, de ezen találkozók egyikén sem játszottak alárendelt szerepet, leginkább a helyzetkihasználással akadtak gondok. Ha kapu előtt hatékonyabbak lesznek a fiúk, csapatvédekezés terén tudnak javulni, valamivel agresszívabban futballoznak, jó eséllyel gyarapíthatják pontjaik számát a hétközi fordulóban.

NB III Keleti csoport 8. forduló

Sényő – DVSC-II

09.22. 16:00            Sényő Sporttelep

KZT