Fotó: kosarlabdaakademia.deac.hu
Két ötven százalékos mérlegű gárda találkozott egymással az U20-as élvonal harmadik fordulójában. Akadémiánk fiataljai pécsi vereségüket szerették volna feledtetni, míg a fehérvári ifjak a Falco elleni hazai fiaskó után igyekeztek javítani az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.
Kass Balázs duplái nyitották a kosarak sorát, a mieink Madar Kristóf és Balázsi Soma révén egyenlítettek. Balázsi kettő-plusz-egyes akciója után a vezetést is átvette a DEAC, de Poleksic Milos triplája újfent a vendégeket juttatta előnyhöz. Az egész első negyedet ez a tendencia jellemezte, végül Szívós Patrik kettesével a fehér-feketék jártak előrébb a nyitó játékrész végén (23-22).
Neuwirth Bence két hármassal megadta az alaphangot a folytatásra, de Balázsi sem akart lemaradni társától a pontgyártásban. Kettejük versenyfutása rendkívül pozitív hatást gyakorolt a hajdúságiak támadójátékára, valamint ekkorra a védekezés is összeállt. A cívisvárosiak valósággal átrohantak a kék-fehéreken: a félidőre már jelentős lett a távolság (53-35).
A fordulás után tovább növelték a különbséget Horváth Imre tanítványai, Madar Krisztián kosarát követően 64-38-as hazai fórt mutatott az eredményjelző. Ez a differencia nagyjából állandósult a harmadik etap hátralévő részében, azonban az Alba a záró felvonásra fordulva még be tudott jönni húsz alá (74-56).
A végjáték aztán örömjátékot hozott, a Neuwirth-Balázsi páros egy 13-2-es futással egyszer s mindenkorra eldöntötte a győzelem sorsát, a kegyelemdöfést pedig a szintén kiválóan játszó Tóth Gergő találatai, és Papy Bence pontos távoli kísérletei vitték be. Ezzel a sikerrel akadémistáink a bajnokság nyolcadik helyére kerültek.
DEAC Kosárlabda Akadémia U20 – Alba Fehérvár U20 104-68 (23-22, 30-13, 21-21, 30-12)
DEAC KA: Madar Kristóf 11, Kurucz 7/3, Balázsi 18, Fekete, Tóth L. 6
Cserék: Neuwirth 26/12, Tóth G. 20, Madar Krisztián 7, Papy 6, Szívós 3, Kiss, Fülep
Vezetőedző: Horváth Imre




