Fotó: Derencsényi István/DEAC
Kétoldalú minden érem, a DEAC férfi kézilabdázói például a 4. forduló előtt nyeretlenül álltak az NB I/B-ben, ám annak tükrében, hogy sorrendben a Cegléd, a Szeged és az Orosháza volt az ellenfél, utóbbitól pedig pontot is sikerült rabolni, nem lehet elégedetlen Bíró Imre vezetőedző. A tavaly még élvonalbeli riválisok után egy valamivel könnyebb falat, az Ózd várt az egyetemistákra, amely szintén nem nyert még bajnokit az új szezonban, így kiélezett ütközetre, nagy csatára volt kilátás.
A látottak teljes mértékben igazolták a várakozásainkat, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen öt perc után olybá tűnt, idejekorán elúszhat a hajó, a házigazda ugyanis minden támadását góllal fejezte be, s 5–2-re ellépett. A mieink előszeretettel játszották meg a beállót, István Péter hamar eljutott négy találatig, s szerencsére idővel az átlövéseink is feljavultak, így egy 6–0-s rohammal fordítottunk. Egyik csapat sem játszott hibátlanul, a nagy tét és a feszültség tapintható volt a csarnokban, Illés Tamás hétméterest, a túloldalon Veres Balázs ziccereket rontott. A hazaiak minden igyekezete ellenére a háromgólos debreceni előny állandósulni látszott, ám Hornyák Zoltán kiállítását követően két gyors Kovács-góllal egyre csökkentette hátrányát az Ózd. A félidő utolsó percei aztán ismét az egyetemisták elképzelései szerint alakultak, támadójátékunk feljavult, Illés vezérré lépett elő, így 17–14-es előnnyel mehettünk pihenőre.
A fordulás után egy hosszas debreceni támadás végén Bíró Ádám passzolt pontatlanul, néhány másodpercre rá pedig Balázs Sándort állították ki a játékvezetők. A hazaiak kihozták a maximumot az emberelőnyből, 18–18-nál már döntetlenre álltak a felek, azaz kezdődhetett minden elölről. Felpörögtek az események, az ózdi Ménfői Attila két perces kiállításából visszatérve gyorsan dobott két gólt, így 21–20-ra már riválisunk vezetett, de ellépni nem tudott, mert a cserekapus Boros Tamás remek védésekkel jelentkezett. Fertályórával a vége előtt, 22–22-es állásnál az Ózd kért időt, innentől pedig a végjátékban fej-fej mellett haladtak a csapatok, egy hazai találatra rendre érkezett egy debreceni válasz. Paprikás hangulatban zajlott a csata, Bíró Imrét is szankcionálták, előfordult, hogy kettős emberhátrányban kellett játszanunk, de nem remegtek meg a kezek, Fábián Vince másfél perccel a vége előtt 26–26-ra módosította az állást. Az utolsó percben Veres eltalálta a kapufát, Rédei Istvánnak felmutatták a piros lapot, az Ózd pedig időn túli hétméterest végezhetett el… Gál András azonban fölé bombázta a hetest, így a DEAC heroikus küzdelemben újabb értékes ponttal gazdagodott.
Férfi kézilabda NB I/B, 4. forduló
ÓAM-Ózdi KC – DEAC 26–26 (14–17)
DEAC: Mándi, Boros – Hornyák Z., Mucza, Mórucz, Bíró Á. 3, Fülöp 3, István P. 4, Rédei 5, Balázs S. 1, Péter D., Illés 6 (4), Szolnoki, Zalai, Dobos, Fábián 4
Vezetőedző: Bíró Imre
Bíró Imre: A kezdeti rossz percek után uraltuk a játékot, támadásban jó teljesítményt nyújtottunk, viszont olyan gólokat kaptunk, amiket el lehetett volna kerülni, és ha jobban figyelünk, akár nagyobb különbségű előnyt szerezhettünk volna. A második félidőben már több volt a pontatlanság, amivel magunkra húztuk az ellenfelet, ám ettől függetlenül volt tartása és hite a csapatnak.
P.G.




