Fotó: DHK
Az 1. harmadban rendesen nekiugrottak egymásnak a csapatok. Oda-vissza hullámzott a küzdelem, sok lövés ment kapura, de mind a két hálóőr jó formát mutatott. Eléggé ideges hangulatban folyt a játék, egy hazai kiállítást egy vendégbüntetés követett, majd újra a KMH-sok kerültek emberhátrányba. Ez utóbbit Balogh Áron használta ki, Bodnár Bence passzát értékesítette. A vezetésünk sajnos nem tartott sokáig, 18.02-nél Pásztor egalizálta az állást. Az 1. harmad végén a lőlap 14-11-et mutatott, a KMH javára.
A 2. játékrészben erősen nyomtak a hazaiak, akik a mieinknél többször lőttek kapura, de Gergely Hunor kiváló formában védett. A KMH játékosai megpróbálkoztak a fizikai nyomásgyakorlással, ez sem jött össze, csak halmozódtak a kiállítások. 39.52-kor Kása mégis betalált, ezzel a hazaiak átvették a vezetést is. A KMH-sok jóval többször, 12 alkalommal kísérleteztek góllövéssel, a mi négy próbálkozásunkkal szemben.
A 3. harmadban a srácok ott folytatták, ahol az első etap végén abbahagyták, csak annyi volt a különbség, hogy ezúttal Czecze Hunor váltott gólra egy hazai kiállítást. Hosszabb ideig a védelmek játszották a főszerepet, sorjáztak a kisbüntetések is; egy vendég és két hazai, Lusztig Krisztián viszont az 53.00-nál már egyenlő létszámban szerezte az újabb, vezetést jelentő találatot. A KMH nem hagyta magát, 55.33-nál Kis révén kiegyenlítettek. Majd az 58. percben a mieink elcserélték magunkat, így újabb hátrányt kellett kivédekeznünk. Ez szerencsére sikerült, jöhetett a hosszabbítás, amelyik egy perc ötvenhat másodpercig tartott; a szabálytalankodó Kis ellen a játékvezetők büntetőlövést ítéltek, ezt Czecze Hunor hidegvérrel értékesítette.
KMH SE – Debreceni HK 3-4 hu (1-1, 1-0, 1-2, 0-1)
Gólszerzők: Pásztor, Kása és Kis, illetve Czecze (2), Balogh Á. és Lusztig
Okos Csanád: A tegnapi mérkőzésre 14 játékossal tudtunk elutazni. A srácoknak sikerült felszívniuk magukat, már a meccs kezdetén éreztük, hogy van még tartalék energiánk. A találkozó nagyon izgalmasan zajlott, oda-vissza mentek a párharcok, mindkét oldalon kifejezetten jó kapusteljesítményt láttunk. A CJHL torna utolsó napján vettünk részt hasonló intenzitású és fordulatos mérkőzésen. Fontos, hogy ilyen megmérettetésekben vegyenek részt a játékosaink, mivel ilyenkor az utolsó másodpercig koncentrálni kell, ezáltal mentálisan sokat lehet fejlődni és tanulni. Gratulálok a csapatnak, mindenki kivette a részét a játékból!




