
Fotó: Oroszlányi Sport Egylet/Facebook
A DEAC-Tungsram kosarasai múlt héten visszataláltak a győztes útra, hazai környezetben bár a Zalaegerszeg ellen a második negyedben meginogtak, ennek ellenére magabiztosan, 88–66-ra nyertek. Nagy kérdés volt azonban, hogy mire mennek az egyetemisták idegenben, hisz az egyre jobb formába lendülő OSE Lions ellen egy igazi ki-ki mérkőzésre lehetett számítani. Milenko Topics eddig más csapatok otthonában nem igazán remekelt, így a szombati bajnoki előtt is könnyen elképzelhető volt, hogy a győzelem csak a hajrában dől el. A fekete-fehéreknek a sérüléséből visszatérő Djordje Drenovac nagy erősítést jelentett, de Polyák Lászlóra ezúttal sem számíthatott a szakmai stáb.
A találkozó az oroszlányi Ihring sikeres közelijével indult, de Tóth Ádám hamarosan egyenlített. A felek sokáig egymás mellett haladtak, az egyetemistáktól Dzeletovic, Thames és Lapornik volt eredményes, míg a hazaiakat Milisavljevic és Minchev húzta magával. Hét perc elteltével is egálban voltak a csapatok, már ekkor látszódott, hogy a védekezés és a pontos játék kulcsfontosságúnak bizonyult ezen a találkozón. Triplából keveset láthattunk, az elsőt Thames a 10. percben szerezte, amely után az OSE Lions időkéréshez folyamodott. Ezután a dunántúliaknak megint sikerült egyenlíteni, ekkor pedig a DEAC mestere kért időt. Aska kétpontosával az első kisszünetre a vendégek 21–19-re vezettek, de még a java hátra volt…
A második negyedre az egyetemistáknak kiemelten oda kellett figyelni, mivel ebben a játékrészben már többször is rosszul teljesítettek. Drenovac egy gyönyörű hárompontossal nyitott, de Neuwirth is megcsillogtatta tehetségét, melynek köszönhetően a DEAC már hétpontos előnyben volt. Az oroszlányi csapat ezt követően mégis felzárkózott, sőt, a fekete-fehérek egyre inkább romló dobóhatékonysága miatt hamarosan át is vették a vezetést. Nagy fordulat történt, az egyetemisták két és fél percen át nem tudták kosárba juttatni a labdát, míg a házigazdák ekkor szárnyaltak igazán. A debreceniek ebben a periódusban sajnos ezúttal is pontatlanok voltak, és nyolcpontos hátrányba kerültek, a nagyszünetre 43–35-öt mutatott az eredményjelző.
A fordulást követően a DEAC játékosai megint hibáztak, az „oroszlánoktól” pedig Burns egy triplával tovább növelte az előnyt. Ekkor két percig az egyetemisták be se találtak, így Milenko Topics második idejét is kikérte. Drenovac és Tóth egy-egy közelivel próbálta elbizonytalanítani az oroszlányi kosarasokat, amely sikerült is, az egyetemisták három pontra felzárkóztak. A differencia megmaradt, így a záró etap 58–55-ös állásról indult.
Az utolsó felvonásban a hazaiak szerezték az első pontokat, de a vezérré váló Drenovaccal az élen a DEAC aztán olvasztotta az oroszlányi előnyt. Azonban a fekete-fehérek egyre inkább feszültté váltak, a lehetőségek is kimaradtak és megint akadozott a gépezet. Ekkor Aska sem mentett sokat a helyzeten, de visszajött a remény, ugyanis az OSE Lions két és fél percig nem szerzett pontot. Kis híján fel is kapaszkodott az egyetemi gárda, ám végül ez nem jött össze, így 79–74-es arányú vereséget szenvedtek, az idegenbeli mérleg tehát nem javult.
Tippmix Férfi NB I/A csoport, 9. forduló
MVM-OSE Lions – DEAC-Tungsram 79–74 (19–21, 24–14, 15–20, 21–19)
MVM-OSE Lions: Minchev 14/1, Burns 15/2, Ihring 12, Rujak 10, Parrish 8/1, Garamvölgyi 5/1, Milisavljevic 13/1, Tóth B., Mucza 2/2
Vezetőedző: Sebastjan Krasovec
DEAC: Lapornik 10/1, Valerio, Tóth A. 14, Dzeletovic 5/3, Thames 10/2, Aska 8, Balázsi, Neuwirth 3, Kerpel, Drenovac 24/2
Vezetőedző: Milenko Topics
T.H.




