Fotó: DVSC Kézilabda
Nem a szokványos felállásban utazott el a fővárosba a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapata pénteken, az FTC és az MTK játékosaiból álló vegyes csapat elleni felkészülési mérkőzésre. A négy válogatott kerettag, azaz Vámos Petra, Bordás Réka, Tóvizi Petra és Planéta Szimonetta mellett Kovács Anna, Mariana Costa és Hornyák Dóra sérülés miatt nem léphetett pályára, ott volt ugyanakkor a keretben öt akadémista is, Török Lilly, Silye Nanda, Ináncsi Fruzsina, Lakatos Petra és Tóth Gréta, valamint a klubhonlap beszámolója szerint Deonise Fachinello, aki Brazíliával világbajnoki címet ünnepelhetett.
Az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, felváltva vezettek a csapatok, Csapó Kyra több bravúrt is bemutatott és támadásban is kreatívan játszottak a mieink. A szünetben 16–16-os döntetlen állt az eredményjelzőn, a fiatalok pedig a második játékrész elején is felvették a versenyt esélyesebb ellenfelükkel. A végére ugyan elfáradtunk, fővárosi riválisunk 33–29-es győzelmet aratott, de így is több kitűnő egyéni teljesítmény akadt a Lokiban, Korsós Dorina hat, Karina Jezsikava öt gólt szerzett.
Női kézilabda, felkészülési mérkőzés
FTC/MTK – DVSC SCHAEFFLER 33–29 (16–16)
DVSC: Csapó K. – Arany 2, Fachinello 4, Szabó N. 5, Török L. 2, Jezsikava 5, Petrus 1
Csere: Giegerich (kapus), Ináncsi F. 1, Silye N. 2, Lakatos P. 1, Tóth G., Korsós 6
Vezetőedző: Szilágyi Zoltán
P.G.




