
A DEAC női futsalosai csütörtök este a TFSE ellen hazai környezetben nyitották a 2022-es esztendőt. A felek az eredeti tervek szerint decemberben találkoztak volna egymással, azonban a fővárosiak a mérkőzés halasztását kérték, amelyhez a debreceniek hozzájárultak. Mivel a vendégek eddig pontot sem szereztek, a házigazdák pedig a tabella éléről várták a folytatást, az esélyek egyértelműen Quirikó Vivien tanítványai mellett szóltak és nehéz lett volna bármilyen más forgatókönyvet elképzelni.
A Debreceni Egyetem csapata már az első perctől kezdve magához vette az irányítást, az első kísérlet Krascsenics Csillához fűződött. A TFSE leginkább a védekezésre és a játék lassítására összpontosított, de azért a hazaiaknak bőven akadtak helyzeteik. A kapu előtt Horváth Viktória, majd Nagy Anikó is célt tévesztett, ám a nagy nyomás hamarosan góllá érett. A 6. percben a labda előbb a Pócsik-Nagy A. utat járta be, majd a szép akció végén Fülöp Diána talált be közelről. Fél perccel később Pócsik sarkazós passza után Czégény lövése még a kapufát érte, de bosszankodni nem kellett, ugyanis Krascsenics a jobb szélen megiramodva, egy remek cselt végrehajtva a játékszer már a kapuban landolt. A kétgólos előny ellenére nem álltunk le, sorra dolgoztuk ki a lehetőségeket, a vendégek kapusának, Császár Anikónak több bravúrt is be kellett mutatni. Sovány Liza is próbálkozott, Horváth Viktória pedig kecsegtető szögből végezhetett el szabadrúgást, de a védők mindkét esetben szögletre mentettek. Gajzágó és Horváth, valamint Krascsenics és Üveges között a passzjáték ragyogóan működött, ám az szünetig az eredmény már nem változott.
A második félidőt is aktívan kezdte a DEAC, de Fülöp lövését Császár fogta, Krascsenics életerős távolija pedig a kapufán csattant. Már az első húsz percben is nagy különbség volt a csapatok között, a hátrány miatt a fővárosiak pedig kinyíltak, ezáltal a debreceniek még jobban tudták érvényesíteni az akaratukat. Üveges hajszálpontosan helyezte a labdát a hosszúba, majd lemásolva mozdulatát Krascsenics is eredményes tudott lenni, s bár még sok idő volt hátra, a mérkőzés lényegében eldőlt. A vendégek becsülettel mentek előre, de lövéseik 30 perc elteltével találtak először kaput, Torma Lillának tehát nem kellett sokszor közbeavatkozni. A budapestiek kispadja ráadásul sokkal rövidebb volt, így a végére teljesen elfáradtak. Egy büntetőterületen belüli kavarodásból a nagyszerű teljesítményt nyújtó Krascsenics jött ki győztesen, aki villámgyorsan reagált és lőtte ki a jobb alsó sarkot. Kajári tetszetős cselei után Sovány is veszélyeztetett, aztán Nagy A., Horváth és Gajzágó kapufát találta el. A hajrában Fülöp nem döntött jól, Tóth Anita azonban már helyesen durrantotta rá és állította be a 6–0-s végeredményt.
Női Futsal NB I, 9. forduló
DEAC – TFSE-Bestrong 6–0 (2–0)
DEAC: Torma – Krascsenics, Üveges, Fülöp, Horváth V.
Cserék: Kajári, Tóth A., Tóth N., Pócsik, Sovány, Nagy A., Gajzágó, Czégény
Vezetőedző: Quirikó Vivien
TFSE: Császár – Kovács Sz., Winternitz, Bozsik, Bagdi
Cserék: Farkas, Dióssy
Vezetőedző: Soltész Levente
Gólszerzők: Fülöp, Krascsenics 3, Üveges, Tóth A.
T.H.




