Fotó: DEAC
Borók Orsi nevéhez fűződött az összecsapás első pontja. Nem sokkal később a csapatkapitány Gégény Flóra feladását követően is megvillant. Aztán az ászokat vették elő a tarsolyból a debreceniek, Borók és Gégény nyitását sem tudták fogadni a fővárosiak. Végül az első szettet 25:20-ra húzták be.
A második játékrész elején Som Réka és Árvai Vanessza villanásait lehetett kiemelni, a folytatásbán pedig Gégény és Mayer Flóra szerváival gyűlt meg a bajuk a vendégeknek. Ezt a játszmát is megnyerték, ennek a végeredménye 25:21 lett.
A harmadik etap hozta a legnagyobb küzdelmet, és ebből nem jöttek ki jól a fekete-fehérek, hiszen a Palota minimális különbséggel ugyan, de elvitte ezt a periódust (24:26). Szerencsére a szépítésétől nem jött zavarba a DEAC, ezt bizonyítja, hogy a negyedik játszmát simán hozta, ennek köszönhetően 3:1-re nyertek. Az utolsó szettben előbb Mayer Flóra megoldásait jutalmazhatták tapssal a szurkolók, majd Juhász Dóra, Farkas Réka és Bálint Brigitta növelte a fórt.
Női röplabda NB II Kelet felsőház
DEAC – Palota RSC 3:1 (25:20, 25:21, 24:26, 25:12)




