Fotó: nyiregyhazisc.hu
Egy hét elteltével, vasárnap ismét a szabolcsi megyeszékhelyre utaztak a cívisvárosi atléták, mely településen zajlott a Nyíregyháza nyílt fedett pályás nemzetközi verseny. Érmes helyezésekből ezúttal sem volt hiány, összesen nyolc medállal zárták a küzdelmeket sportolóink.
A férfi 800 méter 15 fős mezőnyében Oláh Máté teljesített legjobban, aki 1:56.32-es idővel, három századdal megelőzve szlovák vetélytársát, elsőként futott át a célvonalon.
Gátas kiválóságunk, Kozák Luca is megkezdte a fedettpályás szezont, ám ezúttal 60 síkon állt rajthoz. Suba László tanítványa idei első versenyén, 7.56-os idővel, hét századdal a győztes Csóti Jusztina mögött a második helyen zárt.
Chrobák Gergő két éremmel fejezte be a hétvégét, előbb a felnőttek között, 1.80-at teljesítve harmadik helyen végzett magasugrásban, majd korosztályában (ifjúsági) 9.29-et futva, 60 gáton felállhatott a dobogó második fokára. A távot klubtársa, Török-Kelemen Tamás nyerte, 9.03-as idővel.
A debreceni medálok számát serdülőink gyarapították, Darai Laura (60 méter), Keszthelyi Szonja (300 méter) és Szőke Gréta (távolugrás) aranyéremmel tért haza Nyíregyházáról.





