Fotó: Ásztai Csaba
Hiába van jókora távolság jelenleg a tabellán a két együttes között, párharcuk mindenképpen nevezhető akár derbinek is. A lilák nagyon készülnek, hiszen közönség előtt négy év elmúltával fogadják a Lokit. Azért van így, mert a legutóbbi, két csabai találkozójukat zárt kapuk mellett kellett megtartani. Ez 2019 februárjában volt. Azóta nem hallott pikáns szurkolói rigmusokat a Dél-alföldi aréna. Nem volt “vedd le a sálad”, vagy hasonló skandálás. Pedig arra a meccsre szívesen emlékeznek a békésiek, akkor ugyanis 31-28-ra legyűrték a Debrecent. Farkas József megbízott edző szerint három a magyar igazság. Tanítványai ugyanis begyűjtötték a két pontot a Kisvárda és az Érd ellen is. Fenik a fogukat a piros-fehérekre. Hergeli, doppingolja lányait, úgy vélekednek a szomszéd vármegyeiek, hogy igaz, három pont az előnyük a kieső helyen lévő NEKA-val szemben, de egyet szeretnének mindenképpen hozzá tenni. És pont az örök rivális ellen.
A DVSC folytatni szeretné Kisvárdán bemutatott produkcióját. Azt a játékot, amelyben egy félidő alatt mindössze háromszor talált be az ellenfél Gabriel, illetve Giegerich hálójába. Erre minden esélyük megvan, a mai Debrecen klasszisokkal nagyobb erőt képvisel a Békéscsabánál. A bajnoki bronz biztos átvételéhez szükség is lesz az újabb sikerre Bordáséknak. A tapadó Óvár a NEKA-t fogadja – borítékolható a siker -, majd az utolsó fordulóban Győrbe mennek. A mieink Csaba után Dunaújvárosban zárják a szezont.
Irány tehát a Viharsarok, ahol komolyabb égzengést csak az Országos Meteorológia jelez a meccs estéjére. Ha így lesz, és nyer a DVSC, a hazaúton, a buszban mehet a film: ÉRMEK az esőben!
Női kézilabda NB I 25. forduló
Békéscsabai Előre NKSE – DVSC Schaeffler
05.20. 18:00 Békéscsaba Városi Sportcsarnok
W.Gy.




