Heti program: folytatódik az NB I, a Kaposvár ellen javíthatnak kosarasaink

A DVSC SCHAEFFLER a Bajnokok Ligájában vitézkedő Győr otthonában vendégszerepel pénteken, a DEAC röplabdázói Dunaújvárosban vívnak rangadót vasárnap.

0

original-300x200 Heti program: folytatódik az NB I, a Kaposvár ellen javíthatnak kosarasainkFotó: Móricz Csaba/Kisvárda FC

Január 24., hétfő. Továbbra is megjósolhatatlan, hogy melyik öt gárda jut a felsőházi rájátszásba a férfi futsal NB I-ben. Két fordulóval az alapszakasz vége előtt a DEAC a hetedik helyen áll, így az egyetemistáknak hétfőn 18 órától feltétlenül be kell gyűjtenünk a három pontot a kilencedik Nyírgyulaj otthonában. Október közepén magabiztos debreceni győzelemmel zárult a két gárda ütközete, ám ezúttal vélhetően nem lesz ilyen könnyű dolga Elek Gergő együttesének. A szakember nem számíthat Vass Ottó játékára, aki három mérkőzésre szóló eltiltást kapott a szövetségtől.

Január 28., péntek. A hét közepe ezúttal csendesebben telik majd, ám a péntek mindenért kárpótolja a debreceni szurkolókat, ugyanis női és férfi kézilabdázóink, valamint az immár kétszeres kupagyőztes férfi jégkorongozóink is rangadót vívnak. A DVSC SCHAEFFLER 16 órától a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban egyaránt veretlen Győri Audi ETO KC vendége lesz, abban pedig biztosak lehetünk, hogy a Vasas ellen mutatott visszafogott teljesítmény nem lesz elegendő ahhoz, hogy nagy csatára készítsük az esélyesebb Rába-parti alakulatot. A DEAC férfi kézilabdázói 18 órától Mezőkövesden zárják a Ligakupa csoportkörét, ahol egy győzelemmel vagy döntetlennel biztosan kivívnák a továbbjutást. A hokisok 18:30-as kezdettel a tabellán ötödik helyen álló Brassót fogadják a Debreceni Jégcsarnokban. A legjobb hat közé jutás ugyan távolodni látszik, de a hetedik pozíció bebiztosítása kulcsfontosságú annak érdekében, hogy előnyös helyzetből várhassuk a mini play-offot.

Január 29., szombat. Nehéz feladat vár az Eötvös DSE NB I-es röplabdázóira, Szombathy András együttese ugyanis 15 órától a tabella második helyén álló MÁV Előre gárdáját látja vendégül. A két csapat első mérkőzését a székesfehérváriak nyerték 3:0-ra, s ezúttal is ők számítanak esélyesebbnek. A pécsi vereséget követően hazai medencében javítana a DVSE vízilabdacsapata, 16 órától az Eger ellen ugranak vízbe Zsilák Lászlóék. A szebb napokat megélt rivális jelenleg a középmezőnyben tanyázik az OB I-ben, ám a fiatal debreceni gárdától így is bravúrnak számítana a pontszerzés. Folytatódnak a labdarúgó NB I küzdelmei, a DVSC a Kisvárdát látja vendégül 17 órától. A szezon eddigi meglepetéscsapataként aposztrofált szabolcsi gárda a dobogón telelhetett, ám a mieinknek is jól sikerült a felkészülés, így kiélezett ütközetre van kilátás. A DEAC férfi kosárlabdázói a legutóbbi három mérkőzésükön alulmaradtak, Jorgosz Vovorasz tanítványai 19 órai kezdettel, a Kaposvár ellen szeretnének visszatalálni a győztes útra.

Január 30., vasárnap. A hét utolsó napján a röplabda kerül a középpontba. Az Eötvös DSE U21-es csapata 15 órától a Jászberény, míg a DEAC női együttese 18 órai kezdettel a Kistext ellen zárja az NB II-es bajnokság alapszakaszának küzdelmeit. A nap legjobban várt mérkőzésére 17 órától, Dunaújvárosban kerül sor, ahol az egy győzelemmel álló DEAC a még nyeretlen DKSE vendégeként duplázná meg pontjai számát. Hazai környezetben már sikerült felülmúlnunk ellenlábasunkat, de abban biztosak lehetünk, hogy nem adja majd könnyen a bőrét a Fejér megyei alakulat.

P.G.