Fotó: DEAC Fencing
Első megmérettetésükön léptek pástra készültek a DEAC újonnan alakult vívó szakosztályának versenyzői szombaton, amikor is a junior kardozók országos bajnokságának egyéni küzdelmeire került sor. Battai Sugár Katinka kétszer nyerte már meg a viadalt, ám mint Dávid László, az egyesület edzője a Debreceni Sportéletnek elmondta, ezúttal nem támasztottak elé konkrét elvárásokat, elsősorban a formában maradás volt a cél a nemzetközi versenyek előtt. Ennek ellenére Battai jó esélyekkel indult, rajta kívül pedig a hölgyeknél Simon Petronella, Kónya Csenge, Tóth Liliána és Kis Abigél, az uraknál Bányay Marcell, Czeglédi István, K. Szabó Mátyás és Sápi Vince képviselte a debreceni színeket.
Battai Sugár mindössze négy tust kapott a csoportküzdelmek során, így értelemszerűen minden asszóját megnyerve jutott a főtáblára, ahol először a legjobb 16 közé jutásért kellett vívnia, méghozzá a BVSC-s Brenner Boróka ellen. A DEAC kiválósága fölényes, 15:4-es győzelmet aratott fővárosi riválisa felett, majd a nyolcaddöntőben 15:5-re múlta felül az újpesti Szaniszló Dorottyát, így a folytatásban már az elődöntőért vívhatott. Dávid László tanítványának Bognár Liza sem tudta útját állni (15:9), következhetett tehát az asszó a fináléba jutásért, ahol Battai ellenfele a törökbálinti színekben versenyző Kovács Zsanett volt. Ezúttal sem volt kérdés, 15:7-es végeredménnyel zárult a csörte, így összejött az álomdöntő, a BVSC-s Szűcs Luca ellen. A két fiatal tehetség rendre izgalmas asszókat vív egymással, ám Sugárt ezúttal válogatottbeli csapattársa sem tudta megállítani, a DEAC vívója döntőt 15:7-re nyerve állhatott fel a dobogó legfelső fokára – ezzel immár harmadszor ünnepelhetett junior országos bajnoki címet.
A többiek is alaposan kitettek magukért, mindenki kihozta magából a maximumot, hárman pedig különösen messzire jutottak. A hölgyeknél Simon Petronella a 32-es táblán a szintén debreceni Tóth Liliánát győzte le, majd a nyolcaddöntőben nagy csatában maradt alul, míg Kónya Csenge fölényes győzelmet aratott az újpestiek kiválósága, Bánhegyi Réka felett, ám a legjobb 16 közé jutásért vívott asszót elveszítette. Ami az erősebbik nemet illeti, a több mint hetven vívót felvonultató, népes mezőnyben különösen szép teljesítménynek számít Bányay Marcell és K. Szabó Mátyás szereplése, mindketten sikerrel vették a főtábla első két körét, s csak a nyolcaddöntőben búcsúztak a küzdelmektől.
A junior kardvívó országos bajnokság vasárnap a csapatversenyekkel folytatódik.
P.G.





