Vízilabda: Életmentő győzelmet aratott a DVSE

Süveges Máté együttese remek játékkal múlta felül a közvetlen riválisnak számító Szentest.

0

vizi-300x162 Vízilabda: Életmentő győzelmet aratott a DVSE

Fotó: DVSE

A DVSE vízilabdásai szombaton este a közvetlen rivális Szentest fogadták az OB1 20. fordulójában. A debreceniek a közelmúltban a Kaposvár és az Eger ellen is begyűjtötték a három pontot és ezzel a céllal készültek a héten a Szentes ellen is. Az összecsapás előtt biztos volt, hogy egy győzelem esetén a piros-fehérek megelőznék a tabellán ellenfelüket, ezzel pedig nagy lépést tennének a bennmaradás felé.

A mérkőzés elején a Szentes hozta el középről a labdát, majd Somlai szabálytalan faultja után Chilkó Márton az első helyzetet gólra váltotta. Az ellentámadásból azonban Macsi Martin is eredményes tudott lenni, aki aztán hátul remekül blokkolt. Három percen át érintetlenek maradtak a hálók, pedig mindkét oldalon voltak nagy lehetőségek. A gólcsendet a vendégektől Pellei Kristóf törte meg, aki testvérének passza után vette be Kósik kapuját. A DVSE játékosai harciasan, nagy elánnal küzdöttek, s a sokadik kihagyott lövést követően Macsi Patrik egyenlített, majd Somogyi Balázs kihagyott szabaddobása után Fülöp akciógóljával először vezettek a debreceniek. A negyed utolsó percében kapkodtak, ezáltal sokat hibáztak a csapatok, így nyolc percnyi játék után a hazaiak voltak előnyben (3–2).

A két gárda lendülete a második játékrészben sem hagyott alább, de a házigazdák kapujában Kósik Soma, míg a vendégektől Meixner Marcell is kiválóan állta a sarat. A szentesiek is tetszetősen játszottak, egy szépen kijátszott akció végén Bozó Péter emberelőnyből lőtt gólt. Erre a cívisvárosi alakulatnak is volt válasza, Somlai szintén emberelőnyből helyezte a labdát a kapuba. Takács János ugyan egalizált, ám egy időkérést követően a DVSE Macsi Patriknak és Fülöp Bencének köszönhetően már kettővel vezetett. A Szentes is időt kért, s a rövid megbeszélés után Mátyók szépíteni tudott, de Süveges Máté együttese a nagyszünetre továbbra is jobban állt (6–5).

A harmadik negyed nem indult jól a debreceni pólósok számára, ugyanis Hornyák Olivér egy sarokdobás után egyenlített, de a hazaiak még időben eszméltek, és néhány másodperccel később Macsi Patrik is egy szép, és egyben nagyon fontos gólt dobott. A csapatok a védekezésre ezúttal is nagy hangsúlyt fektettek, így továbbra is egymás mellett haladtak a felek. Macsi Patrikon azonban ezen a napon sem elöl, sem hátul nem lehetett kifogni, újabb találatával megint két góllal állt jobban a Debrecen. A hazaiak magabiztosan tartották az előnyt, de a Csongrád-Csanád megyei gárda sem adta fel, s mivel az eredményjelző a negyed végén 8–7-et mutatott, a döntés tehát a végére maradt.

Az utolsó felvonásban még nagyobb volt a feszültség, de a DVSE továbbra is kiválóan összpontosított a játékra, a hajdúságiak a Szentes dolgát rendkívül megnehezítették. Kósik bravúrt bravúrra halmozott, és épp egy védés Fülöp úszott meg a labdával és higgadtan helyezte azt a kapuba. Somlainak is jól ment a játék, az előnyt pedig tovább növelte, majd ismét Fülöp jött a sorban, akinek a büntetődobásnál nem remegett meg a keze. Bár a Szentes is lőtt még két gólt, Macsi Patrik bombája után eldőlt a mérkőzés, az utolsó percekre már nem is maradt kérdés. A Debreceni Sportuszodában szép számmal jelenlévő szurkolók felállva tapsoltak, hisz a DVSE egy hihetetlenül fontos, 13–9-es arányú győzelmet aratott, amellyel Süveges Máté alakulata a Szentest megelőzte a tabellán.

Férfi Vízilabda OB I, 20. forduló

DVSE-Master Good – Metalcom Szentes 13–9 (3–2, 3–3, 2–2, 5–2)

Jegyzőkönyv később.

T.H.