DEAC–Titánok: így látták az edzők a második találkozót

Kecskeméti Áron (DEAC) úgy gondolja, talán nem kellett volna ennyire tartalékolni, míg Antolij Bogdanov (Titánok) szerint játékosai ha nem is a legszebben hokiztak, igazi harcosokként küzdöttek.

0

20220223_142952-300x209 DEAC–Titánok: így látták az edzők a második találkozót

A Debreceni Egyetem jégkorongcsapata a rájátszás kivívásáért kedden fontos lépést tett, ugyanis a Titánok ellen a három nyert meccsig tartó párharcban a második győzelmet is behúzta. Az első összecsapás az egyetemisták javára a vártnál simábban alakult (5–0), de a DEAC játékosainak kedden már sokkal nehezebb dolga volt és csupán a hosszabbítás után örülhettek.

Kecskeméti Áron, a DEAC pályaedzőjét nem lepte meg, hogy a keddi mérkőzés sokkal szorosabb volt, hisz a Titánok csapata az alapszakasz végén a Csíkszeredát, a Gyergyót és a Ferencvárost is elkapta.

„A Titánok igazán remek formában játszanak, nem véletlenül értek el az elmúlt időszakban több kiemelkedő eredményt. Mikor már 3–1-re vezettünk, mi hoztuk vissza őket a meccsbe azzal, hogy volt egy felesleges kiállításunk, és ekkor lendületből szépítettek, majd egyenlítettek is. Mivel sokáig szeretnénk jutni a rájátszásban, ezért próbáltunk kicsit tartalékolni, de talán ennyit nem kellett volna. Büszkék lehetünk magunkra, hogy végül ezt a meccset is megnyertük, és remélem a párharcot már csütörtökön eldöntjük” – hangoztatta Kecskeméti Áron.

Anatolij Bogdanov, a Titánok vezetőedzője büszke a csapatára, amely megmutatta az igazi karakterét, de a hosszabbításos vereség különösen fájó számára.

Összességében jól teljesítettünk, de a vége miatt nyilván csalódott vagyok. Bár három gólt is lőttünk, szükségünk lett volna még egy találatra, de Hetényi Zoltán eszén nehéz túljárni. Ha nem is a legszebben hokiztunk, az mindenképp előre mutat, hogy igazi harcosokként küzdöttünk. Sajnálom, hogy a lélektani fölényünk nem sikerült kihasználnunk, azonban teljes mértékben büszke vagyok a játékosaimra” – értékelt Anatolij Bognavov.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása tehát már 2–0, a DEAC javára. A felek következőnek csütörtökön 18.40 órától Székesfehérváron találkoznak, ahol a debreceniek győzelme esetén a továbbjutás kérdése is eldőlhet.

T.H.