Fotó: kosarlabdaakademia.deac.hu
A Szedeák alakulata egyelőre még ismeretlen volt a hajdúsági fiatalok számára, de akadémistáink egy percig sem voltak megilletődve. A találkozót a Sziegl-Laluska-Váróczy trió nyitotta, a házigazdák még próbálták tartani a lépést, de Fekete Balázs és Váróczy Gergő triplái után már tíz volt a mieink előnye (6-16). A következő két percben Fekete-Gál Csongorék elkapták a fonalat és egy 8-3-as futással zárták az első tíz percet (9-24). A folytatásban sem csökkent a debreceniek lendülete és hasonló forgatókönyv jellemezte ezt a játékrészt is: a fent említett triumvirátus megállíthatatlannak bizonyult, néhány perccel a szünet előtt már közel harminc egységnyi előnyt építettek ki maguknak (13-40). A hátralévő minutumokban Balai Olivér és Sziegl Gábor remek akcióival rendre válaszolni tudtak a fehér-feketék a Szedeák kosaraira, így még az első periódust is túlszárnyalva, huszonkilenc pontos előny birtokában várhatták a folytatást (21-50).
A fordulás után megrázta magát a hazai gárda és Lőrincz Boldizsár vezényletével megpróbálták a lehetetlent, de Laluska Bence találataival őrizni tudták a differenciát Bazsik Péter fiai (31-66). Az etap derekán Szilágyi Péter pazar zsákolással csillapította a kedélyeket, majd további eredményes dobásainak köszönhetően két ponttal növelni tudták félidei előnyüket (41-72). A záró felvonásra így már nem sok nyitott kérdés maradt, de a Tisza-partiak továbbra sem adták fel, és töretlenül küzdöttek az eredmény kozmetikázásáért. Az utolsó tíz percben ismét fej-fej mellett haladtak a felek, Laluska és Fekete-Gál jól tartott lépést a Szedeák fiataljaival, a véghajrában pedig Váróczy kosaraival magabiztosan, előnyüket őrizve, a kilencven pontot is átlépve zárták le az összecsapást a cívisvárosiak (61-94). Ezzel 3-0-ra tornázták fel mutatójukat kadettjeink a bajnokság rájátszásában.
Szedeák/A – DEAC KA U16/A 61-94 (9-24, 12-26, 20-22, 20-22)
DEAC: Fekete 8/6, Váróczy 12/9, Szilágyi 8, Sziegl 14, Laluska 12/6
Cserék: Fekete-Gál 25, Balai 6, Kincses 2, Mátyus 4, Csuja 3/3
Vezetőedző: Bazsik Péter




