Fotó: kosarlabdaakademia.deac
Akadémistáink legutóbbi három meccsüket sikerrel zárták a bajnokságban, így győzelemre éhezve utaztak szerda délután a fővárosba. A találkozó első periódusában felváltva estek a találatok, a vendégek ellépési kísérleteire rendre válaszoltak a lila-fehérek, így tíz perc játék után mindössze egy egységnyi különbséggel álltak a felek, a pestiek javára (18-17). A második negyedben elkapták a fonalat a mieink, Váróczy és Laluska kosaraival kemény tempót diktáltak, a túloldalon igyekeztek tartani a lépést a Tigrisek, de Fekete Balázs triplája után már öttel ment a DEAC (26-31). A szünet előtti minutumok újfent a hajdúságiaknak kedveztek, Fekete-Gál Csongor remekelésének köszönhetően kétszámjegyű fórral vonulhattak pihenőre (31-41).
A fordulás után hihetetlenül váltott ritmust a debreceni együttes, a játékrész során mindössze 4! pontot engedélyeztek a házigazdáknak. Laluska és Sziegl remekül használták ki a kínálkozó lehetőségeket, majd az etap végéhez közeledve Fekete Balázs és Mátyus kosarait követően, a példaértékű csapatmunka következtében több mint harminc egységnyi differenciával várhatták a záró felvonást (35-67). A negyedik etapra már eldőltek az érdemi kérdések, és az Újpest is több helyzetet harcolt ki magának, de a vendégek negyedik győzelme már szinte biztosnak látszott. Hámornyik és Csuja megmozdulásaikkal szépen tartották a harminc pontos különbséget a felek között, majd utóbb említett játékosunk a dudaszót megelőző hibátlan triplájával pontot tett az összecsapás végére (54-82). Az újabb idegenbeli diadalnak köszönhetően a Bazsik-csapat továbbra is hibátlanul áll a bajnokság rájátszásában, folytatás szerda délután hazai pályán a Beszterce KK ellen.
Újpest-MT/A – DEAC KA U16/A 54-82 (18-17, 13-24, 4-26, 19-15)
DEAC: Fekete 13/6, Sziegl 6, Fekete-Gál 9/3, Laluska 18, Szilágyi 6
Cserék: Váróczy 4/3, Balai 2, Hámornyik 4, Csuja 10/6, Kincses 2, Mátyus 8
Vezetőedző: Bazsik Péter




