
Debreceni szempontból kiválóan indult az úszó ob döntőinek első napja, hiszen Senánszky Petra 50 gyorson elsőként csapott a célba.
„Magamat is megleptem ezzel az aranyéremmel. Nagyon boldog vagyok, hogy hazai környezetben, a szeretteim előtt lettem az első. Azzal a céllal vágtam neki a versenynek, hogy a legjobb időeredményemet megdöntsem, szerencsére ez is összejött” – nyilatkozta a Debreceni Sportéletnek az uszonyos úszás „koronázott királynője”, akit még a 4×100-as váltóban láthatja a publikum.
A betegség sem gátolta
A debreceni születésű Kapás Boglárka 800 gyorson, illetve 200 pillangón sem talált legyőzőre.
„Elégedett vagyok, tavaly is hasonló időt úsztam itt 800-on. Az elmúlt napokban betegséggel bajlódtam, így egy kicsit tartottam a számtól. Most sem vagyok egészségügyi szempontból tökéletes állapotban, még mindig köhögök, és a levegőt sem tudom úgy venni, ahogy szeretném. Kicsit tudat alatt tartalékoltam a 200 pillangóra, amit szintén nagyon vártam” – fogalmazott Kapás, aki hozzátette mindig jó szívvel tér vissza a cívisvárosba, hiszen Európa-bajnoki címet is szerzett a Debreceni Sportuszodában. Az olimpiai bronzéremmel is rendelkező klasszis a tervek szerint 400 gyorson, 400 vegyesen, valamint 1500 gyorson is bizonyíthat az országos bajnokságon.

Nem sokon múlt
A nap krónikájához hozzátartozik, hogy az egyik legjobban várt számot, a 200 férfi pillét Milák Kristóf nyerte. Az érdi tehetség örömébe némi ürüm vegyült, hiszen az országos csúcstól csupán egy hajszál választotta el.
B.Á.
Eredmények:
Női 800 gyors
- Kapás Boglárka 8:24.39
- Késely Ajna +1.43
- Juhász Adél +22.14
Férfi 50 gyors
- Lobanovszkij Maxim 0:22.32
- Takács Krisztián +0.10
- Németh Nándor +0.23
Női 50 méter gyors
- Senánszky Petra 25.62
- Molnár Flóra +0.48
- Verrasztó Evelyn +0.53
Férfi 100 hát
- Bernek Péter 54.83
- Kovács Benedek +0.16
- Zombori Gábor +0.61
Női 100 hát
- Burián Katalin 1:00.55
- Dobos Dorottya +1.66
- György Réka +1.86
Férfi 200 pillangó
- Milák Kristóf 1:52.71
- Kenderesi Tamás +1.43
- Cseh László +3.74
Női 200 pillangó
- Kapás Boglárka 2:09.39
- Szilágyi Liliána +0.81
- Berecz Blanka +1.42
Férfi 100 mell
- Szilágyi Csaba 0:59.74
- Christopher Rothbauer (osztrák) +1.46
- Takács Tamás +1.80
Női 100 mell
- Sztankovics Anna 1:08.83
- Sebestyén Dalma +1.14
- Elena Guttmann (osztrák) +1.54
Férfi 1500 gyors
- Kalmár Ákos 15:03.14
- Gyurta Gergely +5.60
- Huszti Dávid +13.05
4×100-as mix gyorsváltó
- BVSC (Kozma Dominik, Bohus Richárd, Nagy Réka, Verrasztó Evelyn) 3:32.74
- Érd +1.97
- Eger +1.98




