
A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U19-es együttese számára közel négy hónap után folytatódott a bajnokság; Jankovics Sándor tanítványai a sereghajtó Nyírbátor otthonában ugyan megfogyatkozva, de győzelmi reménnyel léptek pályára.
A mérkőzést elején az egyik nyírbátori védő a saját tizenhatosán belül szabálytalanul szerelte Vietorisz Áront, így a játékvezető a 2. percben határozottan a büntetőpontra mutatott. A sértett magabiztosan értékesítette a tizenegyest, így kiválóan indult a debreceniek számára a mérkőzés. A hajdúsági fiatalok lendülete a folytatásban sem hagyott alább, a 17. percben egy szépen kialakított akció végén Bagi Tamás megduplázta az előnyt. A vendégek előtt a folytatásban is több helyzet adódott, ám egy ideig nem tudtak a ziccerekkel élni. A vendégek leginkább kontrákkal próbálkoztak, a 41. percben egy védelmi megingás után Tácej Ákos azonnal szépített. A szünetig az eredmény már nem módosult, így a DSI a félidőben 2–1-re vezetett.
A második játékrész is jól indult a cívisvárosi csapat számára, hisz az 50. percben Németh Kristóf a jobb oldalon megiramodott, majd helyezte a labdát a hosszúba. A sportiskolások ezután is remekeltek, és kimondottan nagy kedvvel játszottak, de a nyírbátori védelmen húsz percen át nem találták a rést. A hazai gárda a 83. minutumban egy vitatható tizenegyesből kozmetikázta az eredményt és hajtott az egyenlítésért, de a debreceniek a 85. percben eldöntötték a három pont sorsát, ugyanis Zsoldos Máté hosszú passzából Virág Balázs is gólt ért el. Még a végére is maradt egy slusszpoén, hiszen Brázda Barnabás állította be a Sportiskola javára az 5–2-es végeredményt, így Jankovics Sándor csapata a mérkőzés lefújása után önfeledten ünnepelt.
Regionális U19 Észak-Kelet, 12. forduló
Nyírbátori LSE – DSC-SI 2–5 (1–2)
DSC-SI: Meszesán – Virág, Németh K. (Brázda 64’), Fazekas (Mátyás 46’), Papp P., Vietorisz, Zsoldos, Haraszin, Bagi (Lukács 46’), Berki, Bacsa
Edző: Jankovics Sándor
Gólszerzők: Vietorisz 2’ – büntető, Bagi 17’, Németh K. 50’, Virág 85’, Brázda 88’
Jankovics Sándor: Nagy bravúrt hajtottunk ma végre. Jól kezdtük a mérkőzést, de a kétgólos vezetés után visszább álltunk és nagyobb területet adtunk ellenfelünknek. A szünetben több cserét is végrehajtottam, és a játékosaimtól bátrabb támadójátékot kértem, amit aztán maximálisan megvalósítottak. A végén még egy kicsit izgulhattunk, de szerencsére újabb gólokat lőttünk. Mivel a felkészülésünket betegségek és sérülések is nehezítették, így most nagyon kellett ez a siker. A kisebb korosztálytól Bagi Tamás és Lukács Dániel is a segítségünkre vált, a sérüléséből felépülő Szabó Patrik pedig megérdemelte, hogy velünk legyen. A napsütéses időben rengeteg néző volt jelen, külön öröm, hogy több debreceni szülő is elkísérte a csapatot, és előttünk tudtunk nyerni. Remélem, hogy innentől az út csak felfelé vezet és a tabellán is előrébb mozdulunk.
T.H.





