Esélyesként lépnek pályára Érden női kézilabdázóink

Szilágyi Zoltán tanítványai csütörtök este az Érd Arénában vendégszerepelnek, ahol jó játékkal gyűjtenék be a két pontot a debreceni lányok.

0

254078087_382228286569492_3404252595890126859_n-300x198 Esélyesként lépnek pályára Érden női kézilabdázóinkFotó: DVSC Kézilabda

Némileg szokatlan időpontban, csütörtök este lép pályára a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapata az NB I-ben, Szilágyi Zoltán együttese az Érd otthonába látogat a 20. forduló nyitómérkőzésén. A debreceniek sorozatban három rangadó után várják a túrát, a Vác és a Mosonmagyaróvár felett könnyed győzelmet aratott csapatunk, ugyanakkor a Fradi ellen nem sikerült meglepetést okozni. Ennek ellenére nagyon közel áll a Loki ahhoz, hogy dobogón, annak is a harmadik fokán zárja a szezont, a mieink előnye jelenleg hat pont az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, negyedik helyen álló Váccal szemben – a két gárda már nem találkozik egymással a szezonban.

Áprilisban és májusban is három-három nehéznek ígérkező összecsapás vár a debreceniekre, így fontos lenne, hogy március utolsó napján, az Érd otthonában jó játékkal gyűjtsük be a két pontot. Vendéglátóink hét mérkőzés óta nyeretlenek, de ez a statisztika csalóka, hiszen többek között az MTK, a Vác és a Fehérvár ellen is közel jártak a pontszerzéshez, a rossz sorozatban pedig benne foglaltatik a Fradival és a Győrrel játszott mérkőzés is. Az érdieknek nagyon kellenek a pontok, ellenlábasunk ugyanis nyolc ponttal a tabella 12. helyéről várhatja a csütörtöki ütközetet, a bennmaradásért pedig hatalmas a harc, a Vasas és a Szombathely is huszáros hajrával szeretné elkerülni a kiesést. A Pest megyei gárda két alapembere Kopecz Barbara és Szabó Kitti, ketten együtt közel kétszáz gólt szereztek eddig a szezonban.

Ősszel jó második félidei teljesítményének köszönhetően 34–26-ra múltuk felül az Érdet, s amennyiben ezúttal végig koncentrált játékot mutatnak a mieink, továbbá sikerül redukálni a hullámvölgyeket, ismét érvényesülhet a papírforma.

Női kézilabda NB I, 20. forduló

Érd – DVSC SCHAEFFLER

Érd Aréna, 03.31. 18:00

P.G.