Magyar Levente: „nagyon büszke vagyok az ezüstérmemre”

A mögöttünk hagyott hétvégén Lengyelországban került megrendezésre a Shinkyokushin Európa-bajnokság, mely eseményen tatamira lépett a debreceni karatéka, Magyar Levente.

0

levi-300x175 Magyar Levente: „nagyon büszke vagyok az ezüstérmemre”

A Tarnów városában rendezett kontinensviadalon kiválóan szerepelt a cívisvárosi Shogun SE karatékája, Magyar Levente. Rácz Csaba tanítványa egészen a döntőig menetelt, a végső párharcban azonban litván ellenfelét hozták ki győztesnek, így a debreceni harcos az ezüstérmet vehette át a küzdelem végén.

„Nem ez volt az első Európa-bajnokságom, ám a korábbi években mindig lecsúsztam a dobogóról, szerencsére most sikerült felállnom a második fokára. Nagyon boldog vagyok, bár legbelül egy nagyon pici hiányérzet van bennem, hogy nem arannyal tértem haza Lengyelországból, azonban reálisan nézve a döntőt, az igazság az, litván ellenfelem jobb volt. Nem most találkoztam vele először, tavaly már a negyeddöntőben megküzdöttünk egymással, akkor is ő került ki győztesen a párharcból. Most nem sikerült nyernem, ám nem vagyok csalódott, nagyon büszke vagyok az ezüstérmemre, de célom, hogy legközelebb az én tiszteletemre szól majd a himnusz. Hosszú évek munkája érett be hétvégén, már kicsi gyerekként űzöm ezt a szép sportágat, egyenletesen fejlődtem, ezt bizonyítja, hogy juniorként Eb aranyat nyertem. Volt egy időszak, mikor belekóstoltam más küzdősportokba, mint a K-1 és a kick-boksz, amely tapasztalatszerzésnek jó volt, de visszatértem a karatéhoz. Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen többszörös magyar bajnoknak mondhatom magam, eredményeimnek köszönhetően bekerültem a válogatottba. A mostani Eb csak egy állomása volt pályafutásomnak, azért fogok dolgozni a jövőben, hogy minél jobb eredményeket érjek majd el” – fogalmazott újdonsült Európa-bajnoki ezüstérmesünk.

Bár még az idei versenyszezon elején járnak a karatékák, ám a Shogun SE harcosa már a következő évre fókuszál.

„Túl vagyok idei fő versenyemen, ám még nem tudom pontosan, hogyan alakul az elkövetkező hónapok programja. Az év hátralévő része már felkészülés a következő esztendőre, célom, hogy ismét elhódítsam a magyar bajnoki címet, Az Európa-bajnokságon felállhassak a dobogó legmagasabb fokára. Ezek mellett szeretném megszerezni a kvótát a Japánban megrendezendő súlycsoport nélküli világbajnokságra. Volt szerencsém már megmérettetni magam ezen a világeseményen, eljutottam a második körig, az orosz világbajnok jelentette számomra a végállomást, bízom benne, ezúttal sikerül előkelőbb helyen végeznem” – zárta gondolatait Magyar Levente.

KZT