Két hónap leforgása alatt junior magyar bajnoki arany-, majd Európa-bajnoki és világbajnoki bronzérmet akasztottak a nyakadba. Melyiket tartod a legértékesebbnek?
Nehéz rangsorolni, de a nemzetközi mezőnyben elért eredményeimre mindig büszkébb vagyok, nagyobb fegyverténynek tartok egy Európa-bajnoki vagy világbajnoki érmet, mint a junior magyar bajnoki címet. Mivel korábban több világkupát is sikerült megnyernem, az esélyesek között emlegettek, de szerencsére ki tudtam zárni a külvilágot, magabiztosan léptem a pástra. Azt nem tudnám megmondani, hogy az említett három verseny közül mikor vívtam igazán jól, mert mindig maradt bennem némi hiányérzet, csapatban talán jobban jött ki a lépés az elmúlt időszakban. Az országos bajnokságon elkaptam a fonalat és végig jó ritmusban vívtam, az Eb-n és a vb-n azonban az elődöntőben nem tudtam meglepni az ellenfelemet, mindkét érem lehetett volna fényesebb is akár.
Csalódott voltál, hogy az egész napos menetelés végén, éppen a döntő kapujában tudtak legyőzni?
Éremmel a nyakamban sosem vagyok csalódott, de azért este sokáig nem tudtam elaludni, fejben újra levívtam az asszókat és azon gondolkodtam, hogy mit kellett volna másképp csinálnom. Ilyenkor eltelik pár nap, amíg felhőtlenül tudok örülni a bronznak, mert maximalista emberként minden versenyen szeretném a legtöbbet kihozni magamból, tanulni pedig csak akkor lehet, ha elemzem a hibáimat. Az Eb-n talán kissé kapkodtam, a korábbi asszóinkból kiindulva tudtam, hogy képes vagyok legyőzni a francia ellenfelemet, de aznap nagyon jól vívott, amire nem volt ellenszerem. A világbajnoki elődöntőben sajnos a közepén néhány riposzttól elbizonytalanodtam, ezért váltottam, ami utólag nem bizonyult jó döntésnek.
Oszlopos tagja voltál az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes női kardcsapatnak. Mennyire összetartó a négyesetek, milyen érzés a lányokkal vívni?
Nagyon élvezem a csapatversenyeket, mindig hatalmas élmény, ha a csajokkal együtt képviselhetem a magyar színeket. Kimondottan jó, baráti kapcsolatot ápolunk egymással, a páston és azon kívül is megvan az összhang, sokat nevetünk, de ha kell, lelki támaszt nyújtunk a másiknak. Az Eb után a vb-döntőben is volt esélyünk a franciák ellen, s bár a végére elfáradtunk, így is büszkék lehetünk arra, amit néhány hét leforgása alatt véghezvittünk. Az olaszok legyőzését különösen értékesnek tartom, mert rájuk jellemző, hogy nagyon tudnak küzdeni egymásért, mi mégis jobban akartuk a sikert, összetartóbbak és koncentráltabbak voltunk. Ilyen csapattársakkal (Beviz Dorottya, Keszei Kira és Szűcs Luca – a szerk.) megtisztelő versenyezni, mindhárman nagyszerű vívók és még annál is jobb emberek.
Nem remeg meg a kezed, amikor utolsó emberként az egész csapatért felelősséggel tartozol?
Nyilván bennem van, hogy nekem kell lezárni a mérkőzést, de nem görcsölök rá, igyekszem ugyanazt csinálni, amit egyébként is szoktam. Mindig a saját vívásomra koncentrálok, nem foglalkozom az aktuális állással, mert nagy előnyről is ki lehet kapni, de a tetemesebb hátrány sem ledolgozhatatlan. A világbajnoki döntőben is arra készültem, hogy megfordítom az asszót, végig hittem benne, hogy sikerülhet, de hiába csináltam akciókat, az ellenfelem rendre közbeszúrt. Egy videózás után egyetlen tusra kerültek a franciák a győzelemtől, én fejet akartam vágni, de Amalia Aime egy parád riposzttal lezárta a mérkőzést.
Az olimpia után is számolnak veled a felnőttek között, már három világkupa-éremmel is rendelkezel. Mennyiben más a „nagyok” között versenyezni?
Gyakorlatilag össze sem lehet hasonlítani a kettőt, annyira más világ. Sok junior korú versenyző indul a felnőttek között is, de a tapasztalat ebben a sportágban rengeteget számít, márpedig abból még nekünk bőven kell gyűjtenünk, hogy egyszer a legjobbak között említhessék a nevünket. Tehetségekből szép számmal akad a magyar vívósportban, azon belül Debrecenben is, ráadásul az új teremmel bővültek a lehetőségeink, hatalmas segítséget jelent, hogy a DEAC jóvoltából minden igényt kielégítő környezetben készülhetünk. Nagyon motivált vagyok, szeretnék minél magasabbra jutni, s érzésem szerint fizikálisan nem is járok messze a felnőttektől, de technikailag és mentálisan még bőven van hova fejlődnöm.
A junior versenyszezon véget ért, a sűrű hónapok után mikor jut idő a pihenésre?
Egyelőre sajnos még várni kell rá, ugyanis a felnőtt mezőnyben még fontos megmérettetések, Grand Prix-verseny, Európa- és világbajnokság előtt állok, így a nyár közepéig gőzerővel zajlik majd a munka a teremben. Szerdán hajnalban értünk haza Dubajból, azóta több interjút is adtam, most pedig már a közelgő kihívásokra fókuszálunk az edzőmmel, Dávid Lászlóval. S ha mindez nem lenne elég, idén érettségizem, amitől egyelőre kicsit tartok, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy a lehető legjobban sikerüljenek a vizsgák. Édesanyám egyébként a minap felvetette, hogy már szervezik a családi nyaralást, de csak annyit tudtam reagálni, hogy remélhetőleg nem ütközik majd az edzőtáborral…
P.G.
