DSC-SI U13: Szoros meccsen sikerült nyerni

A debreceni-nyíregyházi párharc nagy küzdelmet hozott, és ugyan a FILO kétszer is vezetett, azonban a végén a Sportiskola a maga javára fordította a mérkőzést.

0

20220409_153313-300x159 DSC-SI U13: Szoros meccsen sikerült nyerni

Cseke Bence sportszerető tanítványai tavasszal is szépen menetelnek a bajnokságban, a HSE legyőzése után Nyírbátorban ugyan nem jött ki a lépés, de a Csengert nyolc góllal is megszórták. Az U13-as sportiskolás gyermekek szombaton egy nívós rangú mérkőzésen bizonyíthattak, hisz a az Oláh Gábor utcai sportpályán a nyíregyházi FILO volt az ellenfél. A két együttes az ősszel nem bírt egymással, 2–2-es döntetlen született, és az eddigi teljesítmény alapján ezúttal is egy szoros összecsapásra lehetett számítani.

A mérkőzés elején ismerkedtek egymással a csapatok, de egyik fél sem mert kitámadni. A vendégek Ferkó Ruben révén a 20. percben megszerezték a vezetést, de a Sportiskola Nagy Rúben góljával egyenlített. Hatalmas csata zajlott a pályán, és bár a folytatásban helyzetek mindkét oldalon adódtak, azonban az első félidőben az eredmény már nem változott.

A fordulást követően a nyíregyháziak nagy erőket mozgósítottak, hogy ismét előnybe kerüljenek, Ferkó Ruben jól eltalált lövése pedig Bíró Levente kapujában landolt. Még két perc sem telt el, mikor a debreceni gyermekektől Tóth Bence kihasznált egy védelmi hibát és egalizált. A két együttes 2–2-es döntetlennel fordult a hajrára, amely periódusban a hajdúságiak számára jobban jött ki a lépés. Gombás Jeftic Dávid az utolsó előtti percben egy szépen felépített támadás végén megzörgette a hálót és állította be a 3–2-es végeredményt.

Regionális U13 Észak-Kelet 15. forduló

DSC-SI – FILO SE 3–2 (1–1)

DSC-SI: Bíró L. – Bihari, Gombás, Tóth B., Szőke, Baranyai, Estók, Nagy R., Szabó M. Cserék: Filep, Pásztor, Hollik

Edző: Cseke Bence

Gólszerzők: Nagy R. 24’, Tóth B. 48’, Gombás 79’

Cseke Bence: A mai mérkőzés az akarat diadala volt. A csapatom erejét mutatja, hogy kétszer is fel tudtunk állni, és végül a magunk javára sikerült fordítani a mérkőzést. A csapat bebizonyította számomra, hogy mennyire jól tudunk egymásért küzdeni. Ez igazi férfimunka volt, annak ellenére is, hogy az időjárás nem volt kegyes hozzánk. Ehhez hasonló mérkőzések szükségesek ahhoz, hogy megtanuljuk kezelni a nagy nyomást. A héten elvégzett munka gyümölcsét most arattuk le, gratulálok a csapatom minden tagjának, és további sok sikert kívánok a nyíregyháziaknak.

T.H.