Fotó: kosarlabdaakademia.deac.hu
A hazaiak már a mérkőzés elején tudatták a fővárosiakkal győzelmi szándékaikat, és az odavágóhoz hasonlóan lendületesen kezdték a találkozót, Hámornyik akcióival és Sziegl elfutásával hamar kétszámjegyű előnyre tettek szert, időt is kért a vendégek mestere. Az első periódus derekán az eddigiekre is rátettek egy lapáttal akadémistáink, Sziegl és Schmiedt remekelésének köszönhetően két perccel a dudaszó előtt már húsz volt közötte. A folytatásban kicsit lassult a játék, de a DEAC egy 8-0-ás futással tovább növelte előnyét. Később a félidő előtt Barabás megmozdulásaival próbáltak tapadni a darazsak, de a nagyszünetre Fekete találataival és Schmiedt utolsó másodperces triplájával így is harminc egységnyi differencia állt az eredményjelzőn (57-27).
A pihenő után kiegyenlítettebb erőviszonyok mellett felváltva estek a találatok, és továbbra is küzdött a fővárosi együttes a szépítés érdekében. A negyed hajrájában Szilágyi remekelésével és Balai megmozdulásaival negyven pontos előnnyel álltak mieink a záró felvonás előtt (79-39). Az utolsó játékrészre rendezte sorait a budapesti csapat, szép lassan távolodtak, majd Antal hatalmas triplája után újfent a DEAC diktálta a tempót. A véghajrában már nem volt kérdéses az újabb debreceni diadal, Schmiedt távolijával tettek pontot az összecsapás végére a házigazdák (87-54). A Bazsik-csapat így vereség nélkül, 12-0-ás mérleggel zárta a korosztályos bajnokság rájátszásának zöld csoportját.
DEAC KA U16/A – Zsíros Akadémia Kőbánya/A 87-54 (34-16, 20-11, 22-12, 8-13)
DEAC: Fekete 15/9, Sziegl 15/3, Hámornyik 11, Antal 7/3, Szilágyi 10
Cserék: Balai 4, Kincses -, Mátyus 3, Makray 3/3, Schmiedt 13/9, Csécsei 6
Edzők: Bazsik Péter, Jávor Barna
Jávor Barna: Gratulálok a csapatnak, ugyanis amit a rájátszás előtt megbeszéltünk, hogy dominálni tudjunk a csoportban, azt kisebb hibákkal sikerült végrehajtanunk. Fontos volt ez a mérkőzés, ugyanis nem mindegy milyen szájízzel vágunk neki a keresztjátéknak. A találkozót szerencsére negyven percen át tudtuk kontrollálni, a hozzáállással abszolút nem volt probléma. Nagy intenzitással játszottunk, apróbb hibák becsúsztak, de erre tudunk építeni, ez kulcsfontosságú lesz a nemzetközi mezőnyben és a magyar bajnokság legjobbjai között is.




