
A Csenger és a Sényő elleni sikert követően a Sportiskola U17-esei elveszítették jó formájukat, de vasárnap, a nyíregyházi FILO otthonában jó esély nyílt a javításra. A felek őszi mérkőzése rendkívül küzdelmesre sikeredett, ahol mindig a hajdúságiak voltak lépéselőnyben, de a gólok felváltva estek és végül 3–3-as arányú döntetlen született. Ezúttal is izgalmas találkozóra számíthattunk, ugyanakkor a tabella jelenlegi állása debreceni győzelmet vetített elő.
Kisebb meglepetésre a nyíregyháziak kezdték jobban a mérkőzést, Szász Attilának több esetben is védenie kellett. A Sportiskola próbált kijönni a szorításból, Varga Róbert pedig a 6. percben megszerezte csapatának a vezetést. Némi mezőnyjáték után már egyértelműen a debreceniek birtokolták többet a labdát, és alakítottak ki több lehetőséget. A 25. percben Bagi Tamás megduplázta a sárga-kékek góljainak számát, és bár a FILO nagy erőket mozgósított a szépítésért, a szünetig az állás már nem változott.
A második játékrészben is tetszetősen, kombinatívan futballoztak a hajdúságiak, így nem sok esélyt adtak ellenfelüknek. A 65. percben Lukács Dániel is megzörgette a szabolcsi hálót, így ekkorra lényegében a három pont sorsa is eldőlt. Ugyan tíz perc múlva összejött a FILO-nak a szépítés, hisz Gerda Zalán négy védőt is becsapva gurította a labdát a hosszúba, de erre még Tébold Leventének volt válasza, aki a ráadásban alakította ki az 1–4-es végeredményt.
Regionális U17 Észak-Kelet, 18. forduló
FILO SE – DSC-SI 1–4 (0–2)
DSC-SI: Szász – Tar (Tébold 71’), Juhász N. (Vietorisz B. 46’), Vadon, Varga R. (Havasi 46’), Kovács D., Bagi (Koncz 80’), Bodnár, Pál A., Lukács, Szabó Z.
Edző: Bende Tibor
Gólszerzők: Varga R. 6’, Bagi 25’, Lukács 65’, Tébold 92’
Bende Tibor: A FILO elleni előző meccsen hiába domináltunk végig, döntetlent játszottunk velük. Ezúttal egyértelműen győzelmi reményekkel, több U16-os fiatallal kiegészülve vágtunk neki a mai találkozónak. Az első negyedórában ellenfelünk több helyzetig jutott, de aztán egyre inkább átvettük a kezdeményezést. Gyors passzokkal próbáltuk bejátszani támadóharmadunkba a labdát, a szép egyéni megoldások után pedig gólokat is szereztünk. Azonban több százszázalékos ziccert is kihagytunk, de örömteli, hogy végig a kezünkben tartottuk a meccset és magabiztosan nyertünk. A fiúktól azokat az elemeket, játékszituációkat láttam, amit előzetesen kértem tőlük, így teljes mértékben elégedett vagyok a teljesítményükkel.
T.H.





