Nem tudta maga javára fordítani az emberelőnyt a kis Loki

A DVSC második csapata vasárnap a Karcag otthonában lépett pályára.

0

DVSC-II-Fuzesgyarmat-020-300x178 Nem tudta maga javára fordítani az emberelőnyt a kis LokiFotó: Ásztai Csaba

Két egykori csapattárs, jó barát vezette harcba egymás ellen tanítványait a 17. fordulóban, a kis Loki mestere, Máté Péter és a Karcag trénere, Igor Bogdanovic egykor együtt harcoltak a DVSC sikeréért. A kék-fehérek vezetőedzője korábban a debreceni fiókcsapatot is irányította, így a játékosok többsége is jól ismerte. Ahogy mondják, a pályán nincs barátság, mindkét szakvezető nyerni akart és csatlakozni az élmezőnyhöz.

Akár kétgólos előnnyel indíthattak volna a debreceniek, a Máté-tanítványok elhibázták mindkét ziccert. Jó ritmusban zajlott a mérkőzés, mindkét fél támadófelfogásban futballozott, ám ez a 34. percben megváltozott. Létszámban megfogyatkozott a Karcag, miután Juhásznak felmutatta a piros lapot a játékvezető. Erre azonnal reagált a hazaiak trénere, zárt védekezésre állítotva át csapatát, kontrákra rendezkedtek be. A piros-fehérek játszottak fölényben, ám nem találták a jól záró védelem ellenszerét. Már úgy nézett ki, gól nélküli döntetlennel zárul a félidő, de a hosszabbítás második percében gyors kontrát vezettek a kék-fehérek, melynek végén megszerezték a vezetést.

A játék képe a második játékrészben sem változott, a debreceni fiatalok támadtak, a Karcag pedig leszűkítve a területeket, zártan védekezett és labdaszerzések után továbbra is kontrákkal operált. Tették ezt sikeresen, a 63. percben megduplázták előnyüket. A piros-fehérek mindent egy lapra feltéve rohamozták a hazai kaput, több lehetőségük is volt betalálni, ám a helyzetkihasználással ma hadilábon álltak. A Karcag az utolsó percig megőrizte előnyét és megnyerte a mérkőzést.

NB III Keleti csoport 17. forduló

Karcag – DVSC-II: 2-0 (1-0)

DVSC-II: Erdélyi – Szabó K., Pinte (Füzfői 46’), Tordai (Rácz 71’), Sárosi, Cibla, Farkas, Major, Baranyai, Bökönyi, Batai

Vezetőedző: Máté Péter

Máté Péter: Jól kezdtünk, a mérkőzés elején két hatalmas helyzetet is kihagytunk, ha sikerül értékesítenünk, másképp is alakulhatott volna a találkozó. A félidő derekánál emberelőnybe kerültünk, a Karcag visszahúzódott saját védőharmadába, kontrákra rendezkedtek be. Nehéz volt feltörni a védelmüket, nem is tudtunk komoly helyzetet kialakítani, viszont egy gyors ellentámadás végén hátrányba kerültünk. Szünetben higgadtságot kértem a fiúktól, úgy éreztem, kicsit túlpörögtek, szerkezetet is váltottunk. A második félidőben is nyomás alatt tartottuk ellenfelünket, ismét megvoltak a helyzeteink, de kapusuk extra napot fogott ki. A Karcag ismét betalált és bebiztosította győzelmét.

KZT