Dávid László: „A taktikánk vezetett eredményre”

Tallinn adott otthont május 27. és 31. között az U23-as vívó Európa-bajnokságnak, mely megmérettetésen a DEAC Fencing olimpikonja, Battai Sugár Katinka is pástra lépett, míg mestere, Dávid László a kardozók edzőjeként vett részt az eseményen.

0

1654006242_tall_magyarok-300x152 Dávid László: „A taktikánk vezetett eredményre”

Fotó: Andrea Alegni -BizziTeam / EFC

A kontinensviadalon a női kardozók voltak a magyar válogatott legeredményesebb fegyverneme, egyéniben Szűcs Luca ezüstérmet szerzett, míg a Battai Sugár Katinkával felálló csapat Európa-bajnoki címmel örvendeztette meg a sportág szerelmeseit. A siker egyik kovácsa, Dávid László értékelte a kardozók teljesítményét.

„Azt nyugodtan kijelenthetem, mind egyéniben, mind csapatban nagyon erős volt a kardmezőny, a nagy vívónemzetek közel a legjobbjaikkal érkeztek az Európa-bajnokságra. Már a csoportkör is erősebb volt, mint egy felnőtt világkupán. Szűcs Luca remek formában volt, aki ezüstéremmel zárta az egyéni versenyt. Sugi (Battai Sugár Katinka – szerk.) a csoportmérkőzéseket négy győzelemmel teljesítette, majd nyert a francia Girardin ellen. A nyolcaddöntőben viszont a bolgár Ilijeva vitte be a döntő találatot, így a 10. helyen zárt egyéniben. Csapatban viszont látszott a rutin, az összeszokottság, ami nem csoda, hiszen a junior-válogatottat is ez a négyes alkotja, már 2019 óta vannak együtt. A lányok tudták mit várunk el tőlük, végig fegyelmezetten vívtak, betartották a taktikai utasításokat. Az elődöntőben magabiztosan győzték le azokat a franciákat, akik majdnem a legerősebb csapattal érkeztek az Eb-re. A döntő is jól alakult, ám a végén többször is hibázott a zsűri, ennek ellenére is az utolsó asszókat három egylámpás találattal nyertük meg. A taktikánk vezetett eredményre, mellyel meg is leptük ellenfeleinket. A magyarok előkészítésből, középen szeretnek vívni, most viszont több lábmunkával, jobban használták a pástot a lányok. Mondhatni, „könnyű” dolgom volt, nem kellett senkit külön motiválni, hiszen élsportolókról beszélünk, akik minden versenyt meg akarnak nyerni. Leginkább arra kellett figyelni, hogy a program csúszása miatt jól időzítsük a bemelegítést. Az elmúlt időszakban komoly terhelésnek volt kitéve Sugi, most kapott pár nap pihenőt, ráadásul érettségi kötelezettségének is eleget kell tennie. Következő héttől viszont teljes intenzitással fogunk dolgozni, hiszen közeleg a felnőtt Európa-bajnokság” – fogalmazott az Európa-bajnokság kapcsán a DEAC Fencing mestere.

KZT