Megye I U19: Pont nélkül zártak a Józsa ifistái

Bár szünet után ledolgozták első félidei hátrányukat a józsai fiatalok, a mérkőzés végén a Nyíradony örülhetett.

0

foci-300x171 Megye I U19: Pont nélkül zártak a Józsa ifistáiA Püspökladány otthonában indult a 2022-2023-as bajnoki szezon a józsai ifik számára, ahol gólokban gazdag mérkőzésen szereztek egy pontot Tóth Vendel duplájának és Pár Zoltán góljának köszönhetően. A 2. fordulóban a szintén döntetlennel indító Nyíradonyt fogadták a kék-fehérek, mely gárda első győzelmét szerette volna hazai pályán ünnepelni vasárnap délután.

Az első félidőben mindkét kapu előtt akadtak helyzetek, ám az első gól még váratott magára. Már úgy nézett ki, döntetlennel zárul a játékrész, de a 42. percben Lakatos a vendégeket juttatta előnyhöz.

Szünet után a csereként pályára lépő Dezső ledolgozta ugyan a hátrányt, de a mérkőzés hajrájában a nyíradonyi Nagy Gergő percei következtek, aki gyors egymásutánban kétszer is bevette a józsai kaput, ezzel megszerezve csapatának a győzelmet.

Megyei I. osztály U19 2. forduló

Józsa – Nyíradony: 1-3 (0-1)

Józsa: Asztalos, Loós, Papp Gy. (Dezső 46’), Trunger, Pár (Orvos 77’), Tóth V., Geisz (Kő 70’), Széles (Pásztor 85’), Szentesi (Kiss P. 46’), Sperka, Ujlakán (Újj 87’)

Gólszerző: Dezső 54’

KZT