Fotó: Ásztai Csaba
A labdarúgó NB III. hétközi játéknapján a Sényőt fogadta a DEAC gárdája a Dóczy József utcai Sportcampuson, méghozzá telt ház előtt. Az igazsághoz hozzátartozik, a Debreceni Egyetem gólyáinak egyik programja volt az augusztus 31-i találkozó a gólyatáborban. Azt pedig csak remélni lehet, hogy ők maradnak a hidegebb, nehezebb napokon is a csapat mellett, nem “repülnek el”, mint a névadó madaraik. Annyira jó volt hallani, hogy igazi szurkolás, futballünnep van a stadionban, melyet az új egyetemisták varázsoltak a pálya környékére, ez épp nekik lenne kitalálva ez a klub egy az egyben.
A debreceniek egy vereség után, míg a sényőiek egy gól nélküli döntetlent követően érkeztek meg a bajnokság 6. fordulójába. Ha pedig már statisztika, a DEAC a szerdai összecsapás előtt 2 győzelmet, 3 vereséget számlált, a szabolcsi gárda pedig 1-szer győzött a 2 döntetlenje és a 2 veresége mellett.
Sok gondolkodásra, morfondírozásra nem hagyott időt az egyetemi alakulat, támadást épített támadásra, melynek a 10. percben szemmel is jól látható eredménye lett: Trencsényi lőtt egy jobb oldali beadás után az ötösön bevetődve gólt középen egy védő szorításában, 1–0.
A találat után a színvonal mintha kicsit alább hagyott volna, jóllehet, feljavult játékban a Sényő, sőt többször is veszélyeztettek a DEAC kapujánál, végül azonban mégis Sándor Tamás együttese talált be. Bidzilya a 43. minutumban lőtte ki a jobb felsőt, 2–0-val fordulhattak így a felek.
A második játékrészt a Sényő kezdte jobban, igaz sokszor akadozott a játék, nehezen alakult ki tiszta foci. Aztán eljött az 58. perc, amikor is egy szöglet után bólintott Papp Ferenc, 3–0 állt ezután már az eredményjelzőn. A DEAC játéka pedig ismét feljavult, beváltak a cserék. Korhut például egészen parádésan szállt be a mérkőzésbe. Az eredmény azonban annak ellenére sem változott már, hogy a hazaiak végig nyomtak, ők diktálták a tempót, maradt a 3–0.
A DEAC legközelebb szeptember 4-én 16 órától Karcagon lép pályára.
NB III. Keleti csoport, 6. forduló
DEAC–Sényő 3–0 (2–0)
DEAC: Tóth D. – Papp F. (Jankelic 69’), Aranyos, Kónya, Sándor (Gaczella 69’), Kerekes (Szabó L. 59’), Trencsényi, Al-Sheraji (Korhut 69’), Varga B., Ujvárosi, Bidzilya (Bereczki 59’)
Vezetőedző: Sándor Tamás
Gólszerzők: Trencsényi 10’, Bidzilya 43’, Papp F. 58’
P.I.




