Fotó: Ásztai Csaba
Kedden a Megyeri úti Jégcsarnokban 5-2-es vereséget szenvedett György József együttese az Újpesttől. Ezt a fiaskót szerették volna feledtetni vasárnap az egyetemisták, ehhez viszont a Budapesti Jégkorong Akadémia otthonában kellett volna javítaniuk.
Egy nagy hiányzója volt a debrecenieknek, mégpedig a válogatott kapus, Hetényi Zoltán, így Antek Tamás kezdett a ketrec előtt. Mintha a keddi találkozó ismétlődött volna, két percen belül kétgólos hátrányba kerültek az egyetemisták. Viszont most hamarabb tudtak válaszolni, 3.49-nél Mihalik András átadása után Dalecky vette be a fővárosiak kapuját. Az egyenlítés már nem jött össze, sőt a Bogesic kiállításából adódó emberelőnyt 20 másodperc alatt kihasználták a a hazaiak, visszaállítva a kétgólos előnyt. A hátralévő időben mindkét oldalon osztottak kisbüntetéseket, ám ezeket kivédekezték a csapatok, viszont egyenlő létszámnál sem találtak be a felek, így az eredmény nem változott az első dudaszóig.
A második harmadot a DEAC kezdte jobban, még öt perc sem telt el a játékrészből és Novotny vette be Kornakker ketrecét. A szépítő találat után ismét emberhátrányba kerültek a cívisvárosiak, ezt pedig megint kihasználták a hazaiak. Sőt tovább nyitották az ollót, bő egy perc múlva már háromra növelték előnyüket. A harmad felénél Spirko ugyan szépített, de 35:48-nál hatodjára is betalált a budapesti gárda. György József lehozta Anteket, és a folytatásban Gönczire bízta a debreceni kapu őrzését. A hátralévő időben még egy kisbüntetést kellett kivédekezniük a hajdúságiaknak, tették ezt sikerrel a játékrész végéig.
A zárófelvonásból alig telt el 30 másodperc, és már fel is avatták Gönczit, Mccormick a hetedik találatot jegyezhette. Voklát is a büntetőpadra száműzték két perc erejéig a játékvezetők, ez pedig nem volt jó ómen, ugyanis a fővárosiak a mai napon hatékonyak voltak emberfórban. Ezúttal sem volt másképp, Uimonen 8-3-ra módosította az eredményt, ezzel lényegében el is dőlt a mérkőzés. Nehezen lehetett elképzelni, bár volt még idő, hogy a DEAC innen visszakapaszkodik. György József próbálta rendezni a sorokat, ezért időt kért, ám ez sem hozott érdemi változást, ráadásul tovább nyílt az olló, megszületett a hazaiak kilencedik gólja. A hátralévő időben 12 percnyi büntetést még kiosztottak a sporik, de az eredmény nem változott, a DEAC 9-3-ra alulmaradt a BJA ellenében.
Erste Liga alapszakasz
BJA – DEAC: 9-3 (3-1, 3-2, 3-0)





