Két meccsen vannak túl az U11-es kézislányok

A Hódos Imre Sport -és rendezvénycsarnokban a Hajdúnánás SK Szatmár és a Balmazújvárosi LKSE ellen mérkőzött meg a DSI Debrecen korosztályos együttese.

0

4978-300x163 Két meccsen vannak túl az U11-es kézislányokFotó: dsidebrecen.hu

Bármennyire meglepő, de mindkét mérkőzés 0-0-s döntetlennel ért véget, legalábbis a jegyzőkönyvet illetően, ugyanis a Magyar Kézilabda Szövetség versenykiírása értelmében ebben a korcsoportban még nincs eredményszámítás.

Ettől függetlenül nagyon várták a fiatalok a bajnoki rajtot, mely után Jakab Márk vezetőedző elmondta: ,,Az első néhány perc megilletődöttsége után a lányok felvették a mérkőzés ritmusát. A “nagypálya” mérete helyenként még szokatlan volt, de támadásról támadásra hozzászokott a csapat. A lelkes védekezéshez eredményes kapusteljesítmény párosult. A kilátogató szülők kiváló megmozdulásokat láthattak támadásban is. Köszönjük a bíztatást!”-fejezte be gondolatait Jakab Márk.