Fotó: Ásztai Csaba
Legutóbb október 14-én láthatta a Debreceni Jégcsarnokban a cívisvárosi közönség a DEAC férfi jégkorongozóit – nem biztos, hogy sokáig élvezhetjük ezt a sokszínű sportágat Debrecenben az energiaválság miatt, december 31-ig mondjuk biztosan – akkor az Újpestet egy végletekig kiélezett csatában 5–4-re győzték le György József legényei.
Ezt követően Fehérváron, majd óriási meglepetésre a BJA otthonában is győzni tudtak a debreceni hokisok – a FEHA 19-et 5–2–re, a régi MAC-ot 6–2-re gyűrték le. Aztán jött, amit már megszokhatott a debreceni publikum ebben a szezonban, váratlanul kikapott a DEAC, most éppen Dunaújvárosban, igaz csak szétlövéssel 3–2-re, de akkor is.
Mindezek után a középmezőnyben helyet foglaló egyetemisták október 28-án 18 óra 30 perctől azt a Brassót látják vendégül, mely egy ponttal gyűjtött eddig kevesebbet, mint a jelenleg 15 pontot számláló DEAC. Igaz, a debreceniek 12 meccsből érték el ezt, míg a sárga-kékek, akik csütörtökön még előbb Diósgyőrben vizitálnak, 10 összecsapásból. Épp ez a fáradtság, melyből a Brassó érkezik, vagy a jobb csapategység lehet a debreceniek fórja a pénteki összecsapásra? Kiderül, egy biztos, nem lesz sétagalopp ez az összecsapás sem, ahogy a két napra rá következő idegenbeli fehérvári, majd a november 1-jei hazai, Gyergyó elleni bajnoki sem. Újra egy nagy, hárommeccses menet előtt áll tehát az eddig felemásan szereplő debreceni alakulat, ha azonban sikerül pontot, pontokat szerezniük, márpedig illene azért, akkor feljebb tudnak szépen, lassan lépkedni a tabellán.
Mikor, ha nem most? Telt hát előtt játszhat valószínűleg a György-csapat péntek este, rég láttuk őket, volt egy kis pihenőjük is azért, mi csak annyit mondunk, kívánunk: mindent bele, srácok!
Erste Liga alapszakasz
DEAC–Brassó
10.18. 18:30 Debreceni Jégcsarnok
P.I.




