Fotó: deac.hu
Ritkán látható jelenet miatt csúszott a kezdés U23-asaink veszprémi fellépésén, ugyanis még a bemelegítés alatt a hazaiak játékosa, a georgiai Nika Ratiani egy ártalmatlannak tűnő zsákolást követően legnagyobb meglepetésére a gyűrűvel a kezében érkezett vissza a talajra. Szerencsére a helyi szervezők viszonylag gyorsan úrrá lettek a hirtelen nehézségeken, így mindössze harminc perces késéssel útjára indulhatott a labda.
A cívisvárosiak születésnapos trénere, Andjelko Mandics a jó rajt fontosságára hívta fel övéi figyelmét a mérkőzés előtt, a debreceni fiatalok pedig egy 9-2-es futással startolva eleget is tettek mesterük kérésének. A korai fór kiépítésében főszerepet játszott a háromból három triplával indító Neuwirth Bence, ám az előny a periódus közepére elolvadt, miután ifistáink a Szabó Péter-Orgona Gergő páros semlegesítésére nem fordítottak elég figyelmet. A védekezésbeli gyengélkedést azonban felülírta a remek dobóforma; Pollák Balázs a padról beszállva azonnal behintett két távolit, míg az első negyed végére Kovács Ákos hármasa tett pontot (18-27).
A folytatásban Gáspár Mátyás önálló estje következett; a hajdúságiak tarthatatlannak bizonyuló erőcsatára látszólag akkor talált be, amikor csak kedve tartotta, összesen tizenhat egységig jutott a második etapban. Amíg Gáspár a palánk(ok) alatti területen szorgoskodott, addig a periméteren kívüli tűzerőt a Hőgye Patrik-Ságodi Róbert-Várszegi Ádám trió szolgáltatta DEAC számára – ez az együttműködés huszonegy pontos különbséget eredményezett a nagyszünetre (36-57).
A jelentős differencia fényében a mieinknek a fordulás után már csak tartaniuk kellett a távolságot, valamint tudatosan kontrollálni az események alakulását. Mivel a Fejér-megyeieknek a harmadik játékrész során sem sikerült közelebb kerülniük akadémistáinkhoz, az utolsó felvonás tét hiányában gálameccs jelleget öltött. A védekezés háttérbe szorult – mondhatni megszűnt -, viszont a támadó térfélen mindkét fél tetszetős akciókkal és szép egyéni megoldásokkal kedveskedett a közönségnek. Nem is csoda, hogy a Veszprém és a DEAC is szezoncsúccsal zárt, előbbi 91, utóbbi 111 egységnél fejezte be a küzdelmet.
U23-as együttesünk ezzel minden lehetséges ellenfelével megütközött az NB I. B piros csoportjában, az újonc Mandics-legénység bravúros szereplésre révén a reguláris szakasz első teljes köre után 9-4-es mérleggel a táblázat negyedik pozícióját foglalja el.
Veszprém Kosárlabda Klub – DEAC U23 91-111 (18-27, 18-30, 27-27, 28-27)
DEAC: Kenéz 9/3, Neuwirth 17/9, Balázsi 6, Gáspár 28, Fábián 2
Cserék: Pollák 10/6, Hőgye 13/9, Kovács Á. 5/3, Várszegi 8/6, Hegedüs 4, Ságodi 7/3, Magyari 2
Vezetőedző: Andjelko Mandics




