Fotó: Nagy Anita/DVSE
Az már a mérkőzés előtt is egyértelmű volt, hogy ez az összecsapás nehezebb lesz, mint az előző heti VIWA OSC elleni bajnoki mérkőzés. Ennek fényében indult a találkozó és az első percekben a vendégek kétszer is megszerezték a vezetést a nyíregyházi átmeneti hazai pályán. A negyed végére szerencsére helyreállt a világ rendje és Macsi Patrik két, valamint Macsi Martin és Tőzsér Dávid egy-egy találatával kettővel ellépett ellenfelétől a DVSE (4-2).
Izgalmas nyolc percet hozott a második nyolc perc is. A gyors gólváltásoknak köszönhetően a játékrész elején nagyobb előnyt nem tudott kialakítani a házigazda, hiszen a hazai gólra rendszerint érkezett válasz a ceglédiektől. A félidő előtti utolsó percekben aztán csak sikerült ritmust váltani, így a nagyszünet előtt már hárommal vezetett a vendéglátó (8-5).
Fordulás után némi meglepetésre pontatlanabbá vált a debreceniek játéka, a Cegléd pedig megérezte a vér szagát – és nem csak azért, mert Tőzsér Dávidot úgy arcon nyomták, hogy össze kellett varrni a száját, így ő már nem tudta folytatni a mérkőzést. A vendégek visszajöttek a meccsbe és lőtávolon belül kerültek a harmadik negyedben. 10-6 után néhány perc alatt kettővel csökkentette a hátrányát a CVSE, életben tartva a pontszerzés reményét a záró felvonás előtt (10-8).
Az utolsó játékrész bőven tartogatott izgalmakat, amely részint a debrecenieknek volt köszönhető. Koncentráltabb játékkal akár az első percekben le lehetett volna zárni a meccset, de ezúttal nem ez jellemezte a csapat játékát. A végjátékot viszont sokkal jobban bírták a mieink, mivel az addigra már két játékosát végleg csere miatt elveszítő Cegléd teljesen elkészült az erejével. Az utolsó percben Macsi Patrik gyorsan dobott még kettőt – meg sem állt hétig, hét kísérletből! – végképp eldöntve a három pont sorsát.
Vízilabda Férfi OB1/B 16. forduló
DVSE-Master Good – Ceglédi VSE: 14-10 (4-2, 4-3, 2-3, 4-2)
Gólszerzők: Macsi P. 7, Macsi M. 3, Tőzsér 2, Rácz M., Keresztes, ill. Koltay, Simon B., Simon II. G., Kohári
Kádár Kálmán: Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs vár ránk és ez be is bizonyosodott. A saját magunk dolgát is megnehezítettük, mert sokszor idegesen játszottunk és egy-két fontos szituációból az ellenfél jött ki jobban. Ennek ellenére sikerült megszereznünk a győzelmet, ami a legfontosabb.




