Kosárlabda: Rájátszást érő győzelem

Tizenhat ponttal felülmúlta „mumusát”, a Ceglédi KE gárdáját Berényi Sándor alakulata, ezzel matematikailag is bebiztosította helyét az NB. I. B. Piros csoportjának rájátszásában.

0

Kepernyofelvetel-18-300x151 Kosárlabda: Rájátszást érő győzelemFotó: deac.hu

A Cegléd elleni bajnokira hosszú idő elteltével ismét lehető legerősebb keretét nevezhette Berényi Sándor, így az ilyenkor megszokott, Kenéz Csaba-Neuwirth Bence-Balázsi Ákos-Gáspár Mátyás-Kovács Ákos ötös kezdte meg a rájátszásért vívott harc szempontjából kiemelt fontosságú ütközetet. A cívisvároshoz köthető játékosok közül a túloldalon is mindannyian ott voltak a feldobásnál; Tóth Bence, Kalassai Martin és Velkey János triásza Csaba Györggyel, valamint Sedin Karavdiccal egészült ki.

Kenéz nyitótriplájára a Cegléd sorozatban öt egységgel felelt, ám ezt követően fokozatosan magához ragadták a kezdeményezést a házigazdák, főként magasembereik, Gáspár és Kovács találatai révén. Neuwirth hármasa után már nem maradhatott tétlen a vendégek mestere, Siska János, aki 12-5-nél rögvest időt is kért, azonban a Berényi-fiúk előretörését csupán néhány momentum erejéig tudta megakadályozni. Gáspár szinte tarthatatlannak bizonyult, Kenéz dobókedve sem lankadt, és Hőgye Patrik is remekül szállt be a csatába. A nagy kedvvel kosárlabdázó hajdúságiak rohammértékben növelték előnyüket, mely a játékrész közepétől kétszámjegyűre rúgott; 30-17-es állásnál érkezett el a pihenő.

A folytatásban némileg megrekedtek fiataljaink, két és fél percig nem esett újabb DEAC-kosár, igaz, ezalatt a CKE is csak két dupláig jutott. A félidő hátralévő része hasonlóan gólszegényen csordogált – összesen tizenhat pont született a második felvonás során – viszont Kovács és Kenéz villanásai által a nagyszünetre visszaépítették korábban birtokolt előnyüket a fehér-feketék (39-24).

A harmadik etap rajtját a Pest-megyeiek kapták el jobban, akik egy 9-0-s futással szempillantás alatt újfent horizonton belülre kerültek. Ugyan Neuwirth távolija átmenetileg eloltotta a tüzet, a ritmust fogó Karavdic-Velkey páros eredményessége nyomán tovább faragták hátrányukat a ceglédiek. Akadémistáink fórja 45-42-nél egylabdányira olvadt, ekkor Berényi Sándor kénytelen volt összehívni övéit. A hullámvölgyből aztán Hőgye vezette ki csapatát; az ifjú bedobó előbb egy gyönyörű zsákolással talpra ugrasztotta az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok népét, majd megihletődve saját megmozdulásán rögtön két bombát is elsüllyesztett a rivális gyűrűjében. A pontgyártásban Kovács és Kenéz sem akart lemaradni, így ők is behintettek egy-egy trojkát, ezzel gyakorlatilag semmissé téve a sárga-kékek negyed eleji felzárkózását (60-47).

A befejező periódust rendkívül rutinosan menedzselték le utánpótlásműhelyünk növendékei, Balázsi Somáék a tempóból és a távolságból sem engedtek, ezáltal a hajrára eldőlni látszott az összecsapás. A Siska-tanítványok sorsát pont a hazai kapitány lélektanilag jókor értékesített ziccere pecsételte meg, az utolsó szó jogán pedig Hőgye és Várszegi Ádám tornázott még egy kicsit a különbségen. U23-asaink tehát összességében magabiztos sikert arattak, és immáron garantált résztvevői lesznek az egyenes kieséses szakasznak.

DEAC U23 – Ceglédi KE 85-69 (30-17, 9-7, 21-23, 25-22)

DEAC: Kenéz 20/9, Neuwirth 6/6, Balázsi 4, Gáspár 14, Kovács Á. 13/3

Cserék: Hőgye 14/9, Fábián 6, Várszegi 6/6, Pollák 2, Hegedüs -, Ságodi -, Czermann

Vezetőedző: Berényi Sándor

Berényi Sándor: Küzdelmes meccs volt, nem játszottunk igazán jól, de mivel dominálni tudtunk a festékben és szépen kiszolgáltuk egymást, sikerült nyernünk. Gratulálok az egész akadémiánknak, hiszen az U23-as együttesünk rájátszásba jutása egy hatalmas eredmény, kiváló visszaigazolás mindannyiunk számára.