Ellenfelünk egy hazai győzelemmel (DVTK II.) és egy idegenbeli vereséggel (Tállya KSE) kezdte az idei szezont. Pölöskei Péterék idén is nagy reményekkel vágtak neki a bajnokságnak, így mindenképpen otthon akarták tartani a három bajnoki pontot.

A mérkőzést ebben a szellemben is kezdték. Azonnal letámadták az álmosan induló vendégcsapatot. Már az első percben Slezák Richár révén megszerezték a vezetést, majd a hatodik és hetedik percben Boda József duplájával már 3-0-ra vezetett az ESMTK. A rémálomszerű kezdést követően javult a DEAC játéka, azonban nem nagyon tudtak komoly helyzeteket kialakítani. Az első félidő utolsó tíz perce is három gólt hozott. Karikás Krisztián kapufáját követően az ellentámadásból a harminchatodikban Horváth Levente talált be a hazaiaknál, ezzel négy gólosra növelve előnyüket. Két perccel később Sütő Balázs lövésébe Penyige Ádám ért bele, amivel irányt változtatott a lövés a labda pedig a kapuba csapódott. Ezzel a találattal szépített a DEAC. A félidő lefújása előtt egy buta szabálytalanságot követően büntetőhöz jutott az ESMTK, amit Boda József magabiztosan értékesített. Boda megszerezte saját maga harmadik, csapata ötödik gólját. A katasztrofális első játékrész 5-1-es ESMTK vezetéssel ért véget.

A második félidőre fordulva kiegyenlítődni látszottak az erőviszonyok, azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy a DEAC közelebb kerüljön ellenfeléhez. Kis túlzással az ESMTK minden támadásából gól született, míg a vendég egyetemisták két-három ziccert is hibáztak. A hatvanhetedik és a hetvenötödik percben Horváth Levente és Slezák Richárd ismét betalált ezzel kialakítva a 7-1-es végeredményt. Slezák gólja keretbe foglalta a találkozót, amelyet teljesen megérdemelten nyert meg a jobban és koncentráltabban futballozó ESMTK gárdája. A DEAC már az első perctől kezdve álmos és dekoncentrált volt, amely megbosszulta magát. Ezen a szinten már nem maradnak büntetlenül ezek a hibák.

Talán, jókor jött a pofon a DEAC számára, akik most szombaton hazai környezetben a Gyöngyös ellen javíthatják majd ki a pesterzsébeti kisiklást!

 

ESMTK–Debreceni EAC 7–1 (5–1)

DEAC: Csúri B. – Vékei N.(Révai Z.), Sütő B., Nagy Z., Karikás K., Mócsán E.(Nagy D.), Csörgő K.(Illés D.), Kovács M., Katona T., Kincses D., Simonka R. Edző: Sáfár László.