Kosárlabda: Nem szeretne még egyszer Sopronba utazni a DEAC

Pénteken, 12-én eldőlhet a férfi kosárlabda rájátszásának egyik ága. A DEAC hazai parkettán fogadja a Sopron együttesét.

0

DEAC-Sopron-kosarlabda-1013-300x160 Kosárlabda: Nem szeretne még egyszer Sopronba utazni a DEACFotó: Ásztai Csaba

A kettejük összecsapásában jelenleg – három találkozó után – a Debrecen áll jobban, 2-1 arányban. Ezért a következő negyven perc alatt  akár le is zárhatja a társaság az ötödik-nyolcadik helyért zajló küzdelem első menetét. Ugyanis van még egy forduló a minél jobb helyezésért, ezt valószínűleg a Szolnok ellen vívja valamelyik csapat.

Sem a Debrecen, sem a Sopron nem tud kiállni az alapszakaszban játszókkal. A vendégeknél hiányzik majd az Olaszországba igazolt Jones, a jelenleg Amerikában tartózkodó Valerio-Bodon. De az sem tuti, hogy Durham, Molnár és Takács is elutaznak majd a Hajdúságba.

A DEAC-nál továbbra is maródi Taylor és Scott, Mócsán játéka is kérdéses. Ezekkel a problémákkal együtt a Mandic legénység győzelemre készül. Mint megfogalmazták, nem szeretnének újabb ezer kilométert zötykölődni. Pihenés nélkül, kevés alvással. Az ötödik meccsre – ha kell majd – a pénteki után, rögtön vasárnap kerülne sor. Ennél már az Országos Kéktúra is kecsegtetőbb.

Férfi kosárlabda NB I/A rájátszás 4. mérkőzés

Sopron KC – DEAC

05.12. 18:00      Oláh Gábor utcai Sportcsarnok

W.Gy.