Hogy ébredtél hétfő reggel?
Megmondom őszintén, fáradtan, nem sikerült még kipihennem az elmúlt napok fáradalmait. De még most sem tudtam feldolgozni a Porecben történteket, még nem fogtam fel igazából, hogy világbajnok vagyok.
Ott a színpadon érezted, hogy meglehet az aranyérem?
Egyáltalán nem, főleg annak tükrében, hogy a végén rontottam, így csalódottan jöttem le a színpadról, de Barbi (Takács-Pántya Barbara – szerk.) és édesapám megnyugtattak, ebből semmi nem látszott, így reménykedtem. Az eredményhirdetésre egy napot kellett várni, nem volt könnyű az a 24 óra, nem is sejtettem, hol végezhetek. Nem láttam a vetélytársaim előadásait, de tudtam, sok tehetséges táncos van riválisaim között. Mikor másnap kimondták a nevem, először el sem akartam hinni, de pár pillanat múlva csodálatos érzés kerített hatalmába. Még most is hihetetlen, hogy magyarként felállhattam a dobogó legfelső fokára. Hogy ott mit éreztem? Azt nem lehet szavakkal kifejezni.
Telefonod bírta a tempót?
Gyakran kellett töltenem, az eredményhirdetés után rengetegen hívtak vagy küldtek gratuláló üzenetet, jó érzés, hogy ennyien gondoltak rám, ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni a jókívánságokat.
A sikereket nem adják ingyen, nem csak sok munka van mögötte, hanem sok lemondás is…
Valóban, de megéri, hiszen imádok táncolni, a sok munka pedig mindig kifizetődik. Az elmúlt években sok barátra leltem ez egyesületen belül, így azokkal vagyok, akiket szeretek.
Említetted, fárasztó napokon vagy túl. Jut idő pihenésre?
Nem sok, hiszen június elején kezdődik az érettségi, teljes erőbedobással arra készülök, majd jön a felvételi, remélem sikeres lesz és az orvoshallgatóként tanulhatok tovább. A versenyszezon is javában tart, hétvégén például az országos bajnokságon lépek színpadra.
KZT
