Ezért kell, hogy sírj Argentína!

A nagy sláger, amit Madonna énekel Evita Peronként, a hasonló című filmben - Miért kell, hogy sírj Argentína - most a lista elejére került Debrecenben az U19-es férfi kosárlabda vb-n.

0

Kepernyofelvetel-50-300x148 Ezért kell, hogy sírj Argentína!Fotó: debrecenisportcentrum.hu

A világelitben sokkal előkelőbb helyezést elfoglaló Dél-amerikai együttessel mérkőzött vasárnap délután Váradi Kornél csapata. Ezerötszázan ültek a Főnix Aréna lelátóin, és a szakemberek azt mondogatták, hogy a kékek az esélyesebbek.

A mieink szombaton magabiztosan fektették két vállra Koreát, az Argentinok meglepetésre simán bukták a törökök elleni derbit. Egy amerikai, egy kanadai és egy iraki bíró fújta a sípot. Rossz nyelvek szerint a meccs előtt találkoztak először a Kassai úti buszmegállóban (Lehet benne valami, mert nem volt nagy az összhang köztük). A déli féltekéről érkezetteknél öt légiós is helyet kapott, Spanyolországban és Itáliában dobálják a pontokat.

Csendes Péter triplájával kezdtünk, aztán hogy szokja a légkört szórt még egyet kintről. Az ellenfélnél Boron tette ugyanezt, meg is fordították az állást. A magyarok követték őket, nem is nagyon engedték messze a messziről jötteket. Az első negyedet katasztrofális dobó teljesítménnyel zárta mindkét csapat. Húsz százalék nem sok, de ebben a szituációban kifejezetten kevés. 13-11 volt oda.

A második tíz percben a DEAC-os Hegedűs Brúnó vette hátára a társakat, de nem maradt le mögötte a soproni Csendes és Schmera sem. A lepattanók zöme így sem volt a miénk, de sikerült elhúzni egy tízessel 29-19-re. Habzott, tombolt az argentin mester, kétszer is időt kért, ami használt fiainak. Giovannetti triplájával fordítottak, csináltak egy 14-2-es futamot, így a félidőben 33-31-re ők vezettek.

Szünet után nem sok változott, az ellenfél tartotta az előnyét, aztán Hegedűs Brunó bepipult, szórt két hármast, egy perccel a vége előtt egál, 48-48. Giovannetti azonban lemásolta a debrecenit, következhetett a negyedik etap, 51-48-as Argentin előnnyel. Ebben a tíz percben gond volt a büntetőkkel, ötven százalékban használták ki azokat a srácok.

Aztán a végkifejlet hatalmas izgalmakat és magyar sikert hozott. Hegedűs már tizenöt pontnál járt, két és fél perccel a záró duda előtt Csendes olyan horoggal lepte meg a másik felet, hogy – ökölvívó szakkifejezéssel élve – a fal adta a másikat. 60-58-ra átvettük a vezetést. Az előnyt már nem adtuk ki a kezünkből, a vége, 67-66-os piros-fehér-zöld GYŐZELEM lett. Vastaps, örömtánc, és síró Argentína.

A csoport másik összecsapásán Törökország 91-76-ra verte Dél-Koreát. Így az elsőségről a keddi, törökök elleni meccs dönt majd.

Ha nyerjük ezt a kvartettet, akkor a Szerbia, Japán, Brazília, Egyiptom négyes utolsó helyezettjével játszunk tovább.

U19 férfi kosárlabda VB Debrecen Főnix Aréna

Magyarország – Argentína: 67-66 (11-13, 20-20, 17-18, 19-15)

Legjobb dobók: Csendes 17, Hegedűs 15, Csuti 13 ill. Giovanetti 20, Bordon 13, Aallya 11, Trouset 11

W.Gy.