Fotó: Török Attila/NSO
Azt mondta az általam igen tisztelt községi labdarúgó csapat trénere vasárnap az idegenbeli győztes meccs után a televízió kamerái előtt – mellesleg vezetik a tabellát – hogy kötelező volt a siker. A mester a maga kifinomult, a magyar nyelvet tökéletesen alkalmazó felvidéki stílusában arra a riporteri kérdésre, miszerint minek köszönhető ez a frenetikus, apokaliptikus győzelem az Üllői úton, így válaszolt:
– A bajnokság kezdete előtt azt mondta a Főnök, hogy az első három meccs után jó volna, ha hét pontunk lenne. Nem mertem ellentmondani.
Megértem. Igaza van. Hozzátette még, hogy a labdarúgók jól bántak a játékszerrel, megvolt bennük a kvalita. Régebben, még tavasszal ezt a szót úgy ejtette: kvalité. Most kvalita. Hogy mi a különbség fogalmam sincs. De a differencia minőségi. Mint ahogy az az edző szájából is elhangzott.
Nem akarom én zrikálni, mert valamit tudhat, hiszen évek óta ott vannak az élvonal elején, de valaki megtaníthatná nyilatkozni. Mert ez így nagyon falusias. Nincs benne kvalita!
Szóval a Főnök. Olcsó és ízléstelen lenne most azzal előhozakodni, hogy a Boss éppen Capri felé hajózott a 27 milliárdos járművel, a fedélzeten telefonon kért segítséget az Egri Borozó tulajától, hogy aszongya: Te Pista! Hányszor kell keverni a slambucot, meg kell-e bele csípős, mert Andi így szereti. Nem. Szerintem nézte a derbit, dörzsölgette a kezét, és örült, hogy az előzetesen kialkudott pont mennyiséget begyűjtötte a csapat. Még szabódott is egy kicsit, felhívja-e a Gábort és kérjen-e elnézést, amiért meggyalázták a szentélyt.
Nem. Marad minden a régiben. Az ő csapatánál tuti. Van kvalita, fa gerendás tribün, jónevű szomszéd, szálloda, kisvasút, templom, pékség, hentes, meg minden, ami a mai focihoz elengedhetetlen. Savanyú a szőlő? Nagyon! És irigykedem. Ugyanakkor büszke is vagyok. Néztem a mieinket.
Ide figyeljen Főnök! Ez a kavlita! Mert van itten olyan társaság Loki színekben, amely igenis számomra lenyűgöző. Hogy nem mindig elsőrangú a látvány? Belátom. De tessék figyelembe venni, a srácok akarnak, mennek, loholnak, és teszik ezt úgy, hogy a kvalita ára jóval kisebb, mint a riválisoknál. Itten kérem – mint Fejes Endre, Jó estét nyár című remekében – a kis görög elindul és átmegy mindenen, majd rúg egy alsó sarkost annak a kapusnak, aki Robinzonáddal védte ki nem is olyan régen egy ötéves fiúcska kezdő gurítását. Itt ötödéért terelgetik a lasztit, és ha jó, ha nem jó, – szerencsére mostanában ez a ritkább – hatalmas tömeg tapsol meg minden mozdulatot. Itten kérem érik valami. Ha tovább jutunk a Konferencia Ligában, ha nem.
A minap én is beszéltem egy itteni fejessel. Közölte, úgy kell csinálni, hogy a következő három mérkőzésen a Lokinak kilenc pontot muszáj szerezni. Ezután a nagy ember hátat fordított, felült a villamosra, kiment a pályaudvarra, és vonattal elutazott. Neki ennyire tellett. Nálunk, ilyen egyszerűen mennek a dolgok. A szurkoló mondja meg, és kéri számon az eredményt. Megtehetik. Mostanában hat-nyolcezren is vannak, lesznek a bajnokikon.
És ez az igazi kvalita!
W.Gy.
