Ahogy a korábbi években, idén is repkednek majd a pofonok Debrecenben, ugyanis az ökölvívók veszik birtokba 2024. január 16-20- között az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokot. 138 bunyós kezdi meg a selejtezőket 16-án 14 órától, majd a 20-án a döntőkkel zárul az ötnapos viadal.
A város és a szövetség szerződéssel hitelesítette a rendezést, melyre december 5-én került sor. Az ünnepi eseményen megjelent Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere, Rácz Attila, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség ügyvivő testületének elnöke és Szabó Sándor, a DVSC Boxing ügyvezetője.
Rácz Attila megköszönte a város vezetésének, hogy idén is megrendezésre kerül a rangos esemény. – Az elmúlt évek alatt a Bocska Emlékverseny Európa egyik legjelentősebb ökölvívó eseményévé nőtte ki magát. 2024 az olimpia éve, ezért várható, hogy nagyon erős lesz a mezőny, bízunk abban, olyan versenyzők fognak ringbe lépni, akiket majd az ötkarikás játékokon, illetve világ-és Európa-bajnokságokon láthatunk majd viszont – fogalmazott Rácz Attila.
-Debrecen egyik, hanem a legpatinásabb versenysorozát évtizedek óta szervezzük az ökölvívó szövetséggel közösen. Nagy büszkeség számunkra, hogy idén már 68. alkalommal adhatunk otthont ennek a rangos viadalnak. Az szövetséggel együtt arra törekszünk, hogy ismét egy színvonalas versenyt tudjunk megrendezni – mondta Barcsa Lajos.
Ezt követően került sor a szerződés aláírására, melyet a város részéről az alpolgármester, a szövetség részéről pedig az ügyvivő testület elnöke szignózott.
- Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny programja:
Január 16-17-18. 14:00: Selejtezők
Január 16. 17:00: Ünnepélyes megnyitó
Január 19. 16:00: Elődöntők
Január 20. 14:00 Döntők
A jegyeket az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, a minden nap a mérkőzések kezdése előtt lehet megvásárolni. A felnőtt napijegy 1200, a diákok számára pedig 600 Ft. A nyugdíjasok (65 év felett), illetve a 14 év alattiak belépése ingyenes.





