Idegenbeli rangadó vár a DVSC-re

A hét utolsó napján a Fehérvár otthonában lép pályára Srdjan Blagojevic legénysége.

0

20231022_DSC7578_KP-1024x725-1-300x161 Idegenbeli rangadó vár a DVSC-reFotó: dvsc.hu

Nem sikerült pontot rabolni a regnáló bajnoktól, előző héten mindhárom egységet elvitte a Ferencváros a Nagyerdei Stadionból. Pedig álomszerűen indult a mérkőzés, Manrique már az 1. percben bevette Dibusz kapuját. Sajnos hamar jött a válasz, egy beadás után egyenlített a zöld-fehér alakulat, majd szünet után fordított. Bár a debreceni gárda mindent megpróbált, hogy legalább döntetlenre hozza a meccset, meg is voltak a helyzetek, de a hármas sípszóig a gólok számában már nem történt változás.

Talán nagyobb esély lett volna az ikszre, ha nem Olivierát cseréli be a Loki vezetőedzője a 66. percben. A piros-fehérek légiósa több bajnoki mérkőzésen kapta már meg a bizalmat, de finoman fogalmazva, halvány teljesítményt nyújtott. Nem érzi a játékot, hiába gyors, az egy az egyeket nem vállalja fel, beadásai céltalanok, passzai többnyire pontatlanok, a kapu előtt határozatlan, sokszor tűnik úgy, nincs barátságban a labdával. Szélsőként egyetlen gólpasszt jegyezhetett, ez pedig édeskevés. A szurkolók sem értik, miért bízik benne a szakvezető, holott sokkal jobb, képzettebb játékosok ülnek a padon, mint Bódi vagy Kyziridis. Sajnos Oliviera eddig nem bizonyította, hogy érdemes volt leigazolni. Mindezek tükrében érthetetlen, Blagojevic miért jegeli Bódit. Nem csodálkoznánk azon, ha Ádám a téli átigazolási időszakban elhagyná Debrecent. Nyáron amúgy is lejár a szerződése, szabadon tárgyalhat, biztos lenne élvonalbeli kérője. A keretben történt változás, a szurkolók kedvence, a csupa szív játékos, Varga József távozott, talán nem kellene megvárni, amíg Bódi is követi.

Na de visszatérve a bajnokságra, a hét utolsó napján újabb rangadó vár a Vasutasra, mely alakulat vasárnap a Fehérvár otthonában lép pályára. A Vidi a ZTE elleni vereséget követően két győzelemmel folytatta a tavaszi pontvadászatot, három-három egységet hozott el Kisvárdáról és a Hungária körútról. Az első körben magabiztosan fektette két vállra a DVSC a Fejér vármegyei csapatot, Domingues duplájával és Bárány góljával 3-1-re nyertek.

A piros-kékek 11-3-6-os mérleggel a dobogó 3. helyéről várhatják a vasárnapi párharcot, míg a Lokomotív hét ponttal lemaradva, az 5. pozícióból. Éppen ezért fontos, hogy mindhárom egységet elhozza a cívisvárosi csapat a Sóstói Stadionból. Egy újabb vereség esetén nagy lesz a hátrány, elúszhatnak a dobogós remények, és a nemzetközi kupában való indulás (bár a Magyar Kupában még versenyben van a gárda). A sikerhez jobb helyzetkihasználásra és stabil védelemre lesz szükség, főlek a szélről érkező beadásokat kell jól lereagálni. Buzdításból nem lesz hiány, sok debreceni drukker kel útra, hogy a helyszínem buzdítsa a csapatot, ahogy eddig, ezúttal sem rajtuk fog múlni a győzelem.

Labdarúgó NB I. 21. forduló

Fehérvár FC – DVSC

02.18. 15:00      Sóstói Stadion