Fotó: deac.hu
Férfi Egyetemi bajnokság, negyeddöntő – 1. mérkőzés
Nagy iramban, de mindkét fél részéről sok pontatlansággal indult a találkozó, a 4. percben 4-4-re álltak a felek. Kezdetben hazai részről Galambos Árpád, a debreceniektől a mérkőzést végül 22 pontos, 11 lepattanós, 10 gólpasszos tripla-duplával záró Pollák Balázs szállította a pontokat. A negyed második felében Czermann Patrik közeli és Varga Sándor távoli találataival szűk előnyt állandósított a címvédő DEAC. A negyed vége azonban Gyürk Zsigmond triplájának és a 24 pontos, 10 gólpasszos dupla-dupláig jutó Szántó Dániel kosarának köszönhetően a hazaiaké volt. A 2. negyedben a láthatóan összeszokottabb DEAC ismét ellépett, de a Szántó-Gyürk kettős vezette Közgáz a 3. negyed derekáig tartotta vele a lépést. Ekkor Turán Simon tripláira építve egy 13-3-mal 10 pont fölé hizlalta előnyét a címvédő. Ez döntő fontosságú volt a mérkőzés végkimenetele szempontjából. A szívósan küzdő Közgáz nem adta olcsón a bőrét, de Várszegi Ádám vezetésével a DEAC minden felzárkózási kísérletet visszavert és 16 pontos előnyt szerzett a debreceni visszavágóra.
Közgáz SC és DSK – DEAC: 83-99 (22-21, 23-25, 14-26, 24-27)
Közgáz SC és DSK: SZÁNTÓ 24, PFANDLER 6, Nagy G. 9/3, Csikós 4, Galambos 11
Cserék: Sólyom 6, GYÜRK 18/12, Béres, Grilli 5/3
Edző: Vladár Csaba
DEAC: POLLÁK 22/6, VARGA S. 21/15, VÁRSZEGI 15/3, Bankó 3, CZERMANN 12
Cserék: TURÁN 12/12, Horváth B. 4/3, Hibján 6/3, Orosi 4, Sólyom
Edző: Nagy Lajos
Vladár Csaba: Sajnos a mérkőzés egyes időszakaiban nem tudtuk megállítani a debreceniek lendületes, jó ritmusú támadásait, pontos távoli dobásait. Támadásban több apró hibát vétettünk, ezt pedig összeszokottabb ellenfelünk könyörtelenül megbüntette. Hátrányban vagyunk, de nem adjuk föl, készülünk a visszavágóra.
Nagy Lajos: Mindenekelőtt szeretném megköszönni a Közgáznak, hogy rugalmasan állt a mérkőzés időpontjához. Látványos, elég fizikális meccs volt, a harmadik negyedben összeállt a játékunk, ekkor sikerült ellépni, ez döntött. Nyertünk, előnyből kezdünk otthon, de természetesen nem tekintjük lezártnak, lefutottnak a párharcot.
2. mérkőzés
A 16 pontos debreceni előnyről induló mérkőzés első negyedének a feléig egymást követték a hazai és vendég kosarak, aminek köszönhetően az első percekben egyik csapat sem tudott számottevő előnyt kialakítani. A játékrész végén azonban a Debrecen szigorítani tudott a védekezésén, aminek köszönhetően 3 perc kosárszünet következett, amit Sólyom Zsigmondnak sikerült 2 büntetővel megtörnie, majd Csikós Máté triplájával sikerült faragni a hátrányból. Végül Bata Olivér hárompontosának és közeli találatának köszönhetően 4 pontos hazai vezetéssel zárult az első negyed (20-16). A második játékrész is kiegyenlített küzdelmet hozott, a 4 sikeres hárompontos ellenére sem sikerült számottevő előnyt kiépítenie a DEAC-nak, a Közgáz Szántó Dániel 11 pontos rohamának köszönhetően tartotta a lépést a címvédő DEAC-cal. A negyedet végül ismét a hazai csapat nyerte (23-20), így a nagyszünetre 7 pontos debreceni előny alakult ki. Rögtön a nagyszünetet követően a játék képe nem változott, folytatódott a pontgyártás mind két fél részéről, látványos kosarakkal és több kinti dobással. Hazai oldalon Varga Sándor, Pollák Balázs, Sipos Timót, Hibján Máté, valamint Sólyom Bence is betalált távolról, a vendégektől pedig Szántó és Galambos Árpád értékesített több hárompontost. A negyedet végül csupán 1 ponttal tudta megnyerni a DEAC (28-27). Az utolsó játékrészben a 6 fővel kiálló Közgáz lendülete nem változott, a fővárosiak szépen tudták tartani a lépést a hosszabb cserepaddal rendelkező DEAC ellen. Végül a záró etapot meg is tudták nyerni, ám a végső győzelemhez ez nem volt elég (22-27), a párharc megnyerése pedig egy pillanatig sem forgott veszélyben a végül kettős győzelemmel a négyes döntőbe jutó címvédő debreceni gárda számára.
DEAC – Közgáz SC és DSK: 93-90 (20-16, 23-20, 28-27, 22-27)
DEAC: POLLÁK 16/6, Varga 10/6, Várszegi 4, Bankó 3/3, CZERMANN 10
Cserék: BATA 17/9, HIBJÁN 12/6, Sipos 9/6, Orosi 8, Sólyom B. 4/3
Edző: Nagy Lajos
Közgáz SC és DSK: SZÁNTÓ 37/18, Pfandler 9, Béres 4 GALAMBOS 22/12, CSIKÓS 14/6.
Csere: Sólyom Zs. 4
Edző: Vladár Csaba.
Nagy Lajos: Gratulálok a Közgáznak, ma nagyot küzdöttek. Az idegenbeli mérkőzésen megszerzett előnyt ma szépen tudtuk tartani. Örülök neki, hogy ismét sikerült bejutni a MEFOB döntőbe, gratulálok a fiúknak.
Vladár Csaba: Először is gratulálok a debreceni csapatnak, sok sikert kívánunk a négyes döntőben, de örülök annak, hogy egy szoros mérkőzést tudtunk játszani jó erőkből álló DEAC ellen, úgyhogy köszönjük.
Női Egyetemi Bajnokság, negyeddöntő – 1. mérkőzés:
Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, sok hibával, gyűrték egymást a csapatok, fej fej mellett haladtak az első 5 percben. Ekkor a vendégek játékba lendültek és több szép támadással megléptek 18-6-ra. A negyed vége viszont a hazaiaké volt, visszajöttek a mérkőzésbe és egy 7-0-lal felzárkóztak. A második negyedben a szombathelyiek ismét több hibával játszottak, mellette a tripladobó százalékuk is pocsék volt. A nyugodtabban, pontosabban játszó vendégek szép támadásokat vezetve a félidőre megléptek 12 ponttal. A félidei szünet jól jött a SzoESE csapatának, Szabó László fejmosást tartott a játékosainak. Meg is látszott a szombathelyi együttes játékán, magassági fölényüket kihasználva gördülékenyebben játszottak tanítványai ebben a negyedben. Ezt az etapot 23-17-re nyerték, kicsit faragva a hátrányukból. A negyedik negyedben aztán a SzoESE mindazt, amit felépített a harmadikban, azt gyakorlatilag “kútba dobta”, hibát hibára halmozva, illetve el is fáradtak. A DEAC újfent kihasználta a hazaiak sok hibáját, szépen okosan játszva, jól dobva triplákkal megszórták a hazaiakat, így megnyugtató 16 pontos előnnyel várhatta a visszavágót. Hazai oldalról kiemelendő két dupla-dupla teljesítmény, Horváth Fruzsina, /15 pont, 15 lepattanó, 9 kiharcolt fault, 30 VAL), illetve Plózer Petra 17 pont, 14 lepattanó, 8 kiharcolt fault, 27 VAL). Vendégoldalról több kiemelkedő teljesítmény is összejött: Mezei Dóra (14 pont, 8 lepattanó, 9 kiharcolt fault, 6 gólpassz, 29 VAL), Gaál Gréta (9 pont, 10 lepattanó), Baczuk Virág (20 pont, közte 3 tripla).
Szombathelyi Egyetemi SE – DEAC: 59-75 (13-18, 12-19, 23-17, 11-21)
Szombathelyi Egyetemi SE: Balogh 5, HORVÁTH FR. 15, Horváth Fa. 2, Mezősi 11/3, PLÓZER 17
Cserék: Sághi 7, Horváth K., Mák 2, Farkas
Edző: Szabó László
DEAC: MEZEI 14/6, Pallai 2, BACZUK 20/9 , Holinka-Miklós 12/6, GAÁL 9/3
Cserék: KOVÁCS R. 14/12, Elekes 3, Szabó 1, Szöllősi
Edző: Vasas Orsolya
Szabó László: Gratulálok a Debrecen csapatának, megérdemelten nyertek, remekül dobták a kinti dobásokat, mi viszont pont ellentétesen, ez alakította ki ezt a viszonylag meggyőző nagy különbséget.
Vasas Orsolya: Nem volt egyszerű dolgunk, mert különböző okok miatt kevesen tudtunk elutazni Szombathelyre. Ennek ellenére kisebb megingásokkal, de végig kézben tartottuk a mérkőzést, csapatként játszottunk, kiszolgáltuk egymást támadásban, segítettünk egymásnak védekezésben. A dobásaink ma nagyon ültek, de ehhez az is kellett, hogy mindig megtaláltuk az üres helyzeteket. Nagyon-nagyon örülünk ennek a győzelemnek! Büszke vagyok a csapatomra, és gratulálok a Szombathelynek is, mert kemény ellenfél voltak! Készülünk a hazai visszavágóra!
2. mérkőzés:
Az idegenben szerzett 16 pontos előny után jó esélyekkel várták a visszavágót hazai pályán a debreceni lányok részére. Alig 3 perc leforgása alatt 9-0-ra elléptek, lendületüket Szabó László a SzoESE vezetőedzője időkéréssel próbált megtörni. Ezt követően a vendégek is pontgyártásba kezdtek, de még a negyed végéig így is csak 11 pontot sikerült szerezniük, a hazaiak 21 pontjával szemben. Az összesítésben megnyugtató előny fényében Vasas Orsolya csapatának mérkőzés elején látott pontos, jó játéka, intenzitása kicsit alább hagyott, amit a vendégek ki is használtak és 30-30-as eredményről a végül 20 pontos, 17 lepattanós dupla-dupláig jutó Horváth Fruzsina két sikeres büntetőjével megszerezte csapatának a vezetést. Szünet után a védekezésen volt mindkét csapatnál a nagyobb hangsúly, sok volt a kihagyott dobás mindkét térfélen, így fej-fej mellett haladva kiéleződött a mérkőzés. A záró játékrészben a mérkőzés új fordulatot vett, többszöri vendég előnyt – amelynek kiharcolásában a másik dupla-duplát elérő szombathelyi játékos, Plózer Petra (12 pont, 13 lepattanó) jelentős szerepet játszott – követően a hajrában egyenlített a DEAC. A végjáték 60-60-as állásról Gaál Gréta sikeres közelijével, majd Baczuk Virág két jól időzitett triplájával 68-60-ra nyert a DEAC, így kettős győzelemmel vívta ki a legjobb négy közé jutást.
DEAC – Szombathelyi Egyetemi SE: 68-60 (21-11, 9-21, 13-14, 25-14)
DEAC: MEZEI 30/9, Baczuk 10/6, HOLINKA-MIKLÓS 14/6, GAÁL 6, Kovács R. 4
Cserék: Pallai, Király 2, Szabados 2, Szabó Z., Szöllősi
Edző: Vasas Orsolya
Szombathelyi Egyetemi SE: BALOGH V. 15/6, Mezősi 7/3 , Horváth Fa. 4 , HORVÁTH FR. 20, PLÓZER 12
Cserék: Horváth K. 4, Mák, Farkas
Edző: Szabó László.
Vasas Orsolya: A meccs elejét nagyon jól kezdtük, de a második negyedben lévő totális képzavar nagyon megnehezítette a dolgunk, illetve ilyen gyenge dobószázalékunk is rég volt. Ennek ellenére, amikor kellett, akkor helyén volt a szívünk, és örülök, hogy győzni tudtunk. Év elején a négyes döntőt tűztük ki célunknak, eszméletlen boldogok vagyunk, hogy bejutottunk. Úgy gondolom, hogy maximálisan megérdemli ez a csapat, mert ezért dolgoztak, óriásit küzdöttek egész évben. Büszke vagyok! A szombathelyieknek is gratulálok, nagyon jól játszottak, szívós és korrekt ellenfél voltak!
Szabó László: Gratulálok a DEAC csapatnak a győzelemhez! Ezen a meccsen sokkal jobban játszottunk, mint a hazai találkozón, de a két mérkőzés alapján megérdemelt a hazaiak 4 közé jutása. Sok sikert a négyes döntőben!





