Döntetlennel zárult a keleti rangadó a tavaszi nyitányon

Hiába játszott fölényben a DVSC az első félidőben, helyzeteit nem tudta értékesíteni, a másodikban viszont kettővel ellépett a DVTK, Dzsudzsák szépített, majd Kusnyír egyenlített, így döntetlennel zárult a piros-fehér párharc.

0

DSC_1220-300x154 Döntetlennel zárult a keleti rangadó a tavaszi nyitányonFotó: Ásztai Csaba

November 12-én láthatták utoljára hazai pályán kedvenceiket a debreceni drukkerek, akkor Vajda góljával a Paks ellen nyert 1-0-ra a piros-fehér gárda. Másfél hónap elteltével ismét benépesült a Nagyerdei Stadion, szombaton ugyanis a tavaszi sorozattal folytatta a 2023-24-es pontvadászatot Srdjan Blagojevic legénysége. Az év legrövidebb hónapjában vár a legtöbb mérkőzés a Vasutasra, Bódiék februárban öt bajnokin és egy kupatalálkozón lépnek pályára. Elsőként keleti rangadóra készülhetett a debreceni tábor, ugyanis a csapat a DVTK alakulatát fogadta.

A Loki szakvezetője az új szerzemények közül kettőnek szavazott bizalmat, a védelem tengelyébe Pellumbit, a középpályán pedig Szuhodovszkit jelölte a kezdőbe. A két csapat legutóbb szeptember 23-án, a 7. fordulóban találkozott egymással, azt a párharcot a borsodiak nyerték 3-1-re, volt tehát miért visszavágni. Mivel az MTK legyőzte pénteken az Újpestet, a DVSC hátrébb csúszott a tabellán, a 6. helyről várhatta a rangadót, míg a diósgyőriek a 7. pozícióból. A hangulat garantált volt, a hazai és a vendég ultrák is megtöltötték szektorukat.

Bogár Gergő pontban 17:30-kor belefújt sípjába és a diósgyőri támadó, Vancas lábáról idén először útjára indult a labda a Nagyerdei Stadionban. Az első veszélyes támadást a Vasutas vezette, Oliviera kapott egy forintos labdát, ám senkitől sem zavartatva mellé lőtt. Nem sokra rá Szécsi beadása után az előrehúzódó Dreskovic tornáztatta meg Odincovot, kellett a bravúr, hogy oldalra üsse a jobb alsóba tartó labdát. Jó iramot diktáltak a csapatok, de leginkább a debreceniek akarata érvényesült, az első 10 percben javarészt diósgyőri térfélen zajlott a játék. A 16. minutumban Bárány fejelhetett szorongatott helyzetből közelről kapura, a labda a keresztléc fölött hagyta el a játékteret. Próbálkoztak a miskolciak, ám a Loki védelme tökéletesen zárt, minden kísérletet meghiúsított még a tizenhatos előtt, Megyerinek nem sok dolga volt a vonalon. A borsodi hátsó alakzatnak viszont bőven volt dolga, ám az első 25 percben ha nehezen is, de állták a sarat. A 29. minutumban Oliviera szerezhette volna meg a vezetést, miután Dzsudzsák tökéletes ütemben ugratta ki, de az utolsó pillanatban mentett Lund, így oda lett a lehetőség. Az első félórában a DVSC dominált, védekezésre kényszerült a DVTK, mely gárda időnként kontrával próbálkozott, eredménytelenül. Az első diósgyőri helyzetre 37 percet kellett várni, ekkor Vallejo fejelt közelről a jobb kapufa mellé, majd Megyeri mutatott be egy bravúrt, aki Edomwoni löketét ütötte szögletre. Válaszul Kusnyír eresztett el lövést 15 méterről, de rosszul célzott, a labda jóval a keresztléc fölött szállt el. A félidő hajrájára feltámadtak a vendégek, több veszélyes támadást vezettek, de komoly helyzetig nem jutottak. Két perc ráadást követően Bogár Gergő lezárta az első játékrészt, melyet debreceni fölény jellemzett, a Loki játékából csak a gól hiányzott.

Szünetben nem látott okot a cserére Blagojevic, a folytatásra változatlan összeállításban küldte pályára csapatát. Debreceni fölénnyel indult a második etap, Bárányék próbálták nyomás alá helyezni a vendégek védelmét, de a semmiből a DVTK szerezte meg a vezetést az 51. percben: Megyeri adta el a labdát, Vallejo ezt köszönte, bár sikerült szerelni, ám a labda az ex debreceni Bényei elé került, aki 17 méterről már nem hibázott (0-1). Bárány szinte azonnal ledolgozhatta volna a hátrányt, de centikkel lemaradt Szécsi beadásáról. Az 57. minutumban ismét a vendégtábor volt talpon, megduplázta előnyét a DVTK: Jurek senkitől sem zavartatva az ötös magasságából fejelt a bal felsőbe (0-2). A 62. percben szépített a DVSC: Dzsudzsák tűpontos szabadrúgása után a labda a jobb felsőben kötött ki (1-2). Felpörögtek az események, mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, a hálók azonban érintetlenek maradtak. A 77. minutumban létszámban megfogyatkoztak a vendégek, miután Szatmárinak a játékvezető másodjára is felmutatta a a sárga kártyát, melyet a piros követett. Hiába az ember fór, a 82. minutumban eldönthette volna a meccset a Diósgyőr, de Megyeri jól mozdult ki kapujából és védte a félpályán átrobogó Kampetsis lövését. A mérkőzés hajrájában beszorította tizenhatosára ellenfelét a hazai gárda, közel is állt az egyenlítéshez, de a védők nagy nehezen mentettek. A 90. percben végül csak sikerült egalizálni, Kusnyír fejéről a hálóban landolt a labda (2-2). A ráadásban fordíthatott volna a Vasutas, de a gólok számában már nem történt változás, döntetlennel zárult a keleti rangadó.

Labdarúgó NB I 18. forduló

DVSC – DVTK: 2-2 (0-0)

DVSC: Megyeri – Kusnyír, Dreskovic, Pellumbi, Ferenczi – Manrique (Lagator 79′), Szuhodovszki (Loncar 60′) – Szécsi (Thorleifur 60′), Dzsudzsák, Oliviera (Kyziridis 60′) – Bárány

Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

DVTK: Odincov – Gera, Szatmári, Lund, Bokros (Stephen 88′) – Bényei (Papadiuc 79′), Holdampf, Vallejo – Jurek, Edomwoni (Rodrigues 65′), Vancas (Kampetsis 79′)

Megbízott edző: Szamosi Tamás

Gólszerző: Dzsudzsák 62′, Kusnyír 90′ ill. Bényei 51′, Jurek 57′

Kiállítva: Szatmári 77′