Fotó: deac.hu
Egy negatív szériának mindenképpen meg kellett szakadnia vasárnap délelőtt – a DEAC három, a Tiszakécske két nyeretlen bajnokival a háta mögött érkezett az egymás elleni ütközetre.
Az összecsapás első negyede során többnyire a vendégek jártak előrébb, ám számottevő fórt nem sikerült kiépíteniük – a pihenő elérkeztekor minimális különbség választotta el a feleket (16-17). A második etap elején Baczuk Virág villanásai révén fordítottak a mieink, sőt, Cseh Mercédesz büntetőit követően már öt ponttal vezettek a cívisvárosiak (23-18). Hamarosan jött azonban a válasz is; a Tiszakécske azonban egy gyors 9-0-s futással az irányítást, valamint korábbi előnyét is visszaszerezte a nagyszünetre (31-32).
A harmadik etapot Szabados Dorottya és Balla Zita távoli tusváltása nyitotta. Az adok-kapok a teljes szakaszt jellemezte – hol egyik, hol másik gárda akarata érvényesült, ami az eredmény alakulásán is tükröződött. A felvonás hajráját viszont egy 10-2-s rohammal egyértelműen elvitte a TKSE, ezzel nehéz helyzetbe sodorva a fekete-fehéreket (49-55). Szerencsére a záró periódusra rendezte sorait a hajdúsági hölgykoszorú, mely Baczuk Virág hathatós közreműködésével négy minutum leforgása alatt eltüntette a deficitet. Ugyancsak nagy fegyvertényként írható jóvá lányaink javára, hogy a kiélezett végjátékot remekül bírták idegekkel, jutalmul szezonbeli első diadalukat ünnepelhették lefújás után.
Az egyéni teljesítmények közül kiemelendő Cseh Mercédesz összesen 35-ös VAL-mutatóban kicsúcsosodó performansza (17 pont-9 lepattanó-8 kiharcolt fault), de Szabados Dorottyát és Baczuk Virágot (19-19 pont) is maximális dicséret illeti.
DEAC – Tiszakécske VSE: 69-64 (16-17, 15-15, 18-23, 20-9)
DEAC: Szabados 19/9, Szabó B. -, Baczuk 19/9, Kovács R. 4, Cseh 17
Cserék: Holinka-Miklós 3/3, Elekes 4, Várpalotai 3, Juhász -, Szöllősi
Vezetőedző: Vasas Orsolya




