A második párharcot is a Pénzügyőr nyerte

A DEAC férfi röplabdacsapata vasárnap a Pénzügyőr elleni hazai bajnokival indította a 2025-ös évet. Legutóbb december közepén csapott össze egymással a két gárda, akkor a Magyar Kupa-negyeddöntő első felvonását rendezték meg a DESOK-ban. Erről a mérkőzésről a PSE-nek lehettek kellemesebb emlékei, mivel 3:0-ra nyert.

0

470227504_1176933814438065_640815645977657683_n-300x155 A második párharcot is a Pénzügyőr nyerteFotó: deac.hu

A meccs elején Kiss Imre blokkja után 2:1-re módosult az eredmény, majd kicsit később Kun Benedek növelte a debreceni előnyt. Sajnos a sok rossz nyitással a saját dolgukat nehezítették meg, az első szett derekán már öt rontott szervánál jártak (9:11). Fodor Antal vezetőedző cserékkel próbált új lendületet adni együttesének, Tóth András, Elleh Jonathan és Kókai Balázs is bizonyítási lehetőséget kapott. A módosítások ellenére egyre jobban meglógtak a vendégek, 10:16-nál jött az első időkérése az egyetemistáknak. A folytatásban sem lassított a PSE, amely 25:19-re nyerte ezt a szakaszt.

A második játszma elején Kókai Balázs szerencsés ásza után abban bíztunk, hogy ezúttal a hazaiaknak jön ki jobban a lépés. Sajnos nem így történt, ugyanis 8:16-nál már tekintélyes különbség alakult ki. Ezt követően Marlonnak és Pavliuknak akadtak ugyan felvillanásai, ennek ellenére az ellenfél kézben tartotta ezt a játékrészt is. A nagy fórnak hála Nacsa Gábor bátran bevethette a fiatal tehetségeit is, velük sem tört meg a budapestiek lendülete (16:25).

A harmadik etapban az amerikai Jared Ray vette a vállára a Pénzügyőrt. Viszonylag hamar kinyílt az olló (3:7), de Hajós pontatlan szervája után egyre csökkent a differencia (7:8). A hajrához közeledve Remete László is szóhoz jutott, a rutinos játékos gyakorlatilag egyből pontot is szerzett. A hajrában egy huszáros hajrát indítottak a fekete-fehérek, ennek, illetve a fővárosiak helytartási hibáinak is hála felcsillant a szépítés reménye. Sajnos a sanszot nem tudták megragadni, a harmadik szettet és ezzel egyben a meccset Szalai Kristóf zárta le (22:25).

Férfi röplabda Extraliga

DEAC – Pénzügyőr SE 0:3 (19:25, 16:25, 22:25)