Fotó: deac.hu
A fővárosiak lehengerlően indították a bajnokit (8:2), majd összekapták magukat a debreceniek, ennek köszönhetően csökkent a hátrányuk (18:15). Az első szett hajrája a hazaiaknak sikerült jobban (25:19). A második játékrész első perceiben nem alakult ki nagyobb különbség, aztán a periódus derekán hárommal vezettek a vendégek (10:13). A folytatásban egyre jobban leszakították magukról az ellenfelet, így nem forgott veszélyben a játszmagyőzelmük (18:25).
A harmadik szakaszban sokáig fej fej mellett haladtak a gárdák, ám a végjáték során a Kuszkó-tanítványok domináltak, ennek hála a végére eléggé kinyílt az olló (18:25). A negyedik felvonás újabb fordulatot tartogatott. Ugyan a szakasz közepén még csak kettővel állt jobban a Közgáz (13:11), ám a folytatásban eléggé lemaradt a DEAC (25:17). Az ötödik szett pedig egy igazi hullámvasút volt. Meggyőzőbben startoltak a budapestiek, de a térfélcserénél már a hajdúságiak álltak jobban (7:8). Egy 4:0-s rohammal úgy tűnt, hogy összejöhet a sikerük, ám 8:12-es állást követően már nem szereztek pontot, így csalódottan hagyhattuk el a játékteret.
Női röplabda NB II felsőház
Közgáz SC – DEAC 3:2 (25:19, 18:25, 18:25, 25:17, 15:12)
– Ismét egy ötszettes meccset játszottunk, sajnos nem nyertünk. Elrontott nyitásokból és fogadásokból megint sok pontot ajándékoztunk az ellenfélnek. Ilyen mérkőzéseken ezek nem férnek bele. A negyedik szettben úgy éreztük, hogy megvagyunk. Kiengedtünk fejben, ezt pedig nem lehet, végig koncentrálni kell, nem szabad pihenni. Bosszús vagyok, mert újra mi adtuk oda a győzelmet. Túl kell lendülnünk a történteken, és fejlődni kell olyan alapdolgokban, mint a nyitások. Dolgozunk tovább, és hiszem, hogy ilyen helyzetekbe is beleedződünk – összegzett Kuszkó Zsolt vezetőedző.




